Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Köpeczi Béla: A köznemesség függetlenségi felfogása és a nemzeti királyság

Az ónodi országgyűlés határozatának 2. artikulusa azt hangsúlyozza, hogy az Ausztriai Ház „tirannusi hatalmat" gyakorolt és ezért kellett neki ellene mondani: „és eképpen régi dicső szabadságunknak és legfelsőbb törvényes jussunk erejével és autoritásával, mely mind isteni, mind emberi törvények szerint reánk szállott és származott, senki arra bennünket nem kényszerítvén, sem abban ellent nem tartván, hanem teljes jókedvünkből és szabad akaratunkból hazánkban interregnumot lenni valljuk, tudni illik országunkat király nélkül lenni jelentjük és hirdetjük." A külföld tájékoztatására kiadott kiáltványban — amely tartalmazza a 2. artikulust is — a német Péter, a zsarnok Aba- és a betolakodott Ottó-ellenes fellépés példáját említik és Szent István és jeruzsálemi András király törvényeire hivatkoznak, amelyek alapján joguk volt a trónfosztást kimondani. Emellett Portugália, Hollandia és Svájc

19 függetlenségi harcát idézik, annak bizonyítására, hogy céljuk az ország függetlenségének elnyerése és nem egyszerűen a nemesi kiváltságok megvédése. A szabadságharc hivatalos iratai tehát nem szólnak a nemzeti királyságról, mégpedig azért nem, mert Rákóczi maga elutasította ezt a gondolatot. A francia diplomácia kezdettől fogva azt sugallta, hogy Rákóczi vállalja el a magyar királyságot, mert ilyen módon véglegesen szembe akarta állítani a Habsburgokkal és mentesíteni akarta önmagát attól, hogy segítse őt egy új király keresésében és támogatásában, Bonnac lengyelországi francia követ már 1700. október 13-án megírja XIV. Lajosnak, hogy Rákóczi a magyar koronát idegen fejedelemnek kívánja felajánlani, mert így remél segítséget.

20 A francia követ — látva az udvar húzódozását — igyekezett meggyőzni a fejedelmet arról, hogy vállalja el maga a trónt. 1703. december 22-én XIV. Lajosnak jelenti, hogy felvetette ezt a gondolatot Rákóczinak is.

21 A fejedelem visszautasítja Bonnac ajánlatát s már 1703. november 17-én megírja: „A tőlem elvárható teljes őszinteséggel és becsülettel állíthatom, hogy egyedül hazám szeretete vezérel és sohasem jutott eszembe a királyi koronára törni, sőt vérem utolsó csöppjét is odaadom, hogy a korona annak fejére kerüljön, aki meg tud bennünket védeni szomszédainktól. Ezzel Uram nem akarom azt a hitet kelteni, hogy nem ismerném a bíbor és a korona ragyogásának csábító erejét, hogy híj jávai volnék a közös emberi gyöngességnek és a becsületes születésünk adta vágyának. Indifferenciámban csupán a hazám iránt való buzgóság és szeretet vezérelt, hogy olyan uralkodót szerezzek, aki a saját ügyét a király ügyéhez kapcsolva, egyúttal személyében arra is alkalmas, hogy megoltalmazzon bennünket hadaival, szövetségeseivel és más országok felé tett diverziókkal. Hitem szerint mindezeket a tulajdonságokat bírja a bajor választó úr személye."

22 Rákóczi tehát Magyarország függetlenségének gondolatát elválasztja a nemzeti király követelésétől nem azért, minthogyha ellent akarna mondani a hagyománynak, hanem mindenekelőtt azért, mert úgy érzi, hogy ő maga képtelen lenne megadni azt a segítséget, amelyre az országnak szüksége van a Habsburgok elleni harcban. Bonnac nem nyugszik meg a fejedelem döntésében és újabb rohamra indul, különösen amikor arról értesül, hogy XIV. Lajos is meg van győződve arról, végül is Rákóczi elfogadja a koronát.

23 1704. február 8-án azt írja Rákóczinak: „Nem lehet kételkedni abban, hogy legyőzi azokat a nehézségeket, amelyekkel szembetalálja magát, hogy Fenséged visszaállítja a hazát abba a virágzó és szabad állapotba, melyben a Hunyadiak idejében volt és hogy befejezi, ha Istennek is úgy tetszik, a most kezdődő évben azt a művet, amelyet annyi híres magyar nem tudott elvégezni az elmúlt két évszázad alatt."

24 E levél 12