Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve VII. (1981)

Tanulmányok - Fülöp Géza: A köznemesség műveltségének olvasmányháttere a felvilágosodás idején és a reformkorban

Az előzőkben csak felsorolásszerűen ismertetett kiemelkedő hazai és külföldi szerzők szépirodalmi alkotásai, tudományos és ismeretterjesztő írá­sai és az időszaki sajtótermékek mellett persze sokkal kevésbé színvonalas, középszerű, kisértékű könyveket is olvasott a birtokos nemességnek e leg­műveltebb rétege is. Olyan jellegű műveket, amelyekről az alacsonyabb mű­veltségű nemesség olvasmányai kapcsán szóltunk. Itt azokra az irodalmi al­kotásokra kívántuk felhívni a figyelmet, amelyeknek a megismerése révén ez a legfejlettebb réteg a többiétől lényegesen eltérő, magasabb művelíségre tett szert, s az azokénál kulturáltabb, nemesebb, magasabbrendű életformát alakított ki magának. összegezve azt állapíthatjuk meg, hogy a vidéki birtokos-nemesség mű­veltségi színvonalát, olvasási kultúráját tekintve is többrétű, komplex társa­dalmi képződmény volt a felvilágosodás idején és a reformkorban. Legalsó rétegei ebben a vonatkozásban is alig, vagy egyáltalán nem különböztek a falusi köznéptől, a jobbágyságtól; tudjuk, hogy még analfabéták is szép szám­mal akadtak köztük. A legműveltebbek viszont a városokban élő hivatalnok­nemességhez és a nemesi származású értelmiséghez álltak közelebb. S e két szélső réteg közt is nyilvánvalóan számos átmeneti fokozat létezett művelt­ségi tekintetben. Ennek ellenére a köztudatban és a szakirodalomban is mind a mai napig meglehetősen egyoldalúan általánosító, sivár kép éf a ma­gyar birtokos köznemesség műveltségéről. Az a kép, amelyet a XVIII— XIX. szá­zadi idézett írók, Mikestől Petőfiig felvázoltak róla. Hogj* a nemességnek volt egy olyan művelt rétege, amely felismerte a haladás, az önművelés és pallérozó­dás szükségességét, s jelentékeny szerepet játszott a politikai és a kulturális életben, s amelyből olyan jelentékeny egyéniségek kerültek ki, mint pl. Deák Ferenc, a reformkor egyik legkiemelkedőbb politikusa, ezek a tények vala­miképpen feledésbe merültek, vagy nagyon háttérbe szorultak. Részletes és külön elemzésre lenne szükség, hogy megállapítsuk, mi lehetett e Jelenség oka. Erre most nem vállalkozhatunk, de úgy véljük, hogy minden bizonnyal nagy része volt benne annak, hogy a nemesség 1848-ban történt eltörlését követően a legszegényebb, korábban parlagi, provinciális körülmények közt, szinte jobbágysorban élő rétegei lesüllyedtek a parasztságba, a felsőbb, mű­velt csoportok pedig az értelmiségbe emelkedtek fel. Az az anyagilag vala­melyest tehetős nemesi réteg, amelynek a birtokából és jövedelméből tellett a kopóra, vadászatra és dorbézolásra, de a könyvet, a műveltséget és a tu­dományt lebecsülte, 1867 után az állami, megyei és városi hivatalokba kerülve, mint dzsentri, új, megváltozott körülmények közt folytatta korábbi életfor­máját. Most már ezt a réteget bírálta a haladó irodalom és politika, gúnyolta maró szatírával — többek közt — Mikszáth, Ady, vagy Móricz Zsigmond, a polgári radikálisok, a baloldaliak és a szocialisták, s e bírálatokat a kortársak vissza vetítették az 1848 előtti nemesi társadalom egészére. Ezt a negatív ál­talánosítást szerettük volna a birtokosnemesség olvasási kultúráját vizsgálva revideálni, s e komplex, összetett társadalmi réteg műveltségét olvasmányain keresztül valamelyest árnyaltabban bemutatni. 110

Next

/
Thumbnails
Contents