Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Múzeológia - Szvircsek Ferenc: Az etesi bányavidék

volt. A (középső) II. telep csak foltokban van meg. Noszky Jenő az etesi bányamezőt a salgótarjáni szénterülethez sorolta, mely a medence közbülső részén volt. A szénmedencét főleg északnyugat—délkeleti irányú vetődések három hosszúkás bércre, s ezek között levő vetődéses (tektonikai) árokra tagolták, Délen, Pálfalva felé az 1,5—2 km széles vetődés! árkot széntelep töltötte ki, s itt Pálfalva, Etes, Karancsalja,, Lapujtő között a nagy kiterjedésű széntelepen folyt a bányászat. A középső medencerészben: főleg Kisterenye, Kazár, Mizserfa, Mátravák környékén, 3 széntelep fejlődött ki. A déli medencerészen: Mátraverebély, Nagybátony és Dorogháza térségében két teljes telep található. A medencében képződött miocén kori széntelepek változatos elosztása a tenger több irányú előretörésénak a következményeként magyarázható. A vulkáni tevékenység és az azt követő intenzív szerkezeti mozgások hatására szerkezetileg zavart, a törések hatására kiemelt és lesüllyedt területek keletkeztek. így a szénterületen alig találunk akár csapás, akár dőlés irányában nagyobb kiterjedésű zavartalan telepeket, amelyek könnyebb termelési feladatok elé állították volna a bányaművelést. A fő vetők ÉN y—DK-i irányúak, ezeket a Mátra andezit kitöréseivel, és az erre merőleges ÉK—DNy-i irányú mellékvetők, a pleisztocénben' bazaltvulkánossággal hozhatók összefüggésbe. A széntelepek egy-egy bányamezőben kisebb-nagyobb vetőkkel átszabdalva sakktáblaszerűen összetört területet alkotnak A bányászkodás, a nagy összefüggő területek hiányában jellegzetes vándorbányászkodássá vált, mivel a bányák 10—15 év alatt kimerültek. Az üledékes kőzetek ilyen zavartsága és nagyfokú lepusztulása (a kiemelkedésnél) következtében kerültek a felszínre gyakran a széntelepek, és a szcnkibúvások formájában váltak ismertté. A nógrádi szénmedence szénbányái — kevés kivételtől eltekintve — olyan területen települtek, ahol a szén már külszíni kibúvásokból ismert volt. Az etesi szénieriilet Salgótarján környékén a s>;énosszlet fekújét képező képlékeny agyag, riolittufára települt. A kékesszürke, duzzadó természetű agyag a bányászatot sok helyütt megnehezítette. A feküagyag felett 3 széntelep fejlődött ki: I. II. és a III vagy főtelep. A főtelep csupán a medence északi részén volt található, s a baglyasi, pálfalvai, inászói bányákban fejtették. Ezt a telepet Salgöbányán még 4—6 m, Inászón 2—2,5 m, Salgótarjánban 1,2—1,8 m. Pálfalván 0,4—1 m vastagságban találták meg. Baglyasalján és Etesen már vékonyabb, 0,6—0,8 m vastag volt, de fűtőértéke (5000 kai.) értékessé tette. Tektonikában két vetődési rendszer uralkodik a medencében, így azokat hosszúkás pillérekre és bércekre, valamint árkokra osztja. A baglyas—alsópálfalvai bérc, mely a Karancsalja melletti régi Bedabányától a nemti Ilonabányáig húzódik, 17 km hosszú. Az etesi árok 2 részből áll: 1.: Rau-, Albert-, Szánas- és Frigyes-akna területe, 2.: Ebben a r~T5