Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Belitzky János: Losonczi Anna somoskői, szécsényi, gácsi uradalmainak 1596. évi összeírása

Iását az is igazolni látszik, hogy a gácsfalvi szolgáltatások felsorolásakor —, amik általában az egész uradalom területére vonatkoznak — megjegyzik: „minden egyes faluban kötelesek a földesúr számára bort korcsmáltatni". Ez a kötelezettség ugyanis a Losonczi-uradalom valóban szüretelő helyein nincs említve. A régi állapotot tükrözi, hogy a „korcsmáitatás" Prágánál már, mint földesúri visszaélés került szóba 1596-ban, és csak az egy Massfalvánál említik meg mint „egykori" kötelezettséget. Az uradalom területén a bükkös erdők közt viszonylag kevés a makkot termő tölgyes, és ezek sem hoztak minden évben nagyobb sertésállomány számára elegendő termést. Ezért azután a minden tizedik makkoltatott sertés természetbeni átadása helyett átalányösszegben egyezett meg a jobbágyság a földesurával. Ez volt a latin szövegünkben Is magyarul írt „ártány-pénz", amit — tekintettel a makktermés gyakoriságára és nagyságára — kisebb-nagyobb összegben állapítottak meg. így fizettek a massfalviak és a tugáriak évi 40—40 dénár, a lupocsiak és a tamáslehotkaiak évi 28—28 dénár ártánypénzt. Mivel ebben a négy faluban ez a taksa az egész közösségre vonatkozott, hihető, hogy ott minden jobbágynak volt makkoltatott sertése. Nem így a prágaiaknál, mert itt „az ártánypénznek mondott taksa helyett az mindenkinél" — (nyilván azoknál, akiknek makkoltatott disznaik voltak) — „külön-külön, az egyéb költségekben (mint cenzus) van jelen". Az összeg azonban nincs megemlítve. A taksák és a már a III. sz. táblázaton közölt lakott és puszta telkek számának szorzata alapján Massfalváról és Tugárról évi 4—4 Ft, Lupocsról 2 Ft 24 d, Tamáslehotkáról pedig 3 Ft 36 d. volt a földesúr évi jövedelme az ártánypénz címén. Ez, ha tekintetbe vesszük az V. sz. táblázaton közölt birtokegységenkénti cenzusokat, a maga 13 Ft 60 d-os összegével, jelentősnek mondható. Még akkor is, ha nem tudjuk, hogy a prágai egykori tíz jobbágygazdaság közül hány foglalkozott makkoltatással, és hogy azok mit fizettek? Azon az alapon, hogy egy ártány értékét — miként azt a somoskői uradalomhoz tartozó Vilke és Óbást esetében megemlítik — 1 Ft-ra becsülték, a továbbiakra is következtethetünk: lehetséges, hogy ott, ahol 40 d a taksa, minden második évben, ott, ahol 28 d, csak minden harmadik évben számíthattak bőségesebb makk termésre. Figyelembe vehették azonban az esetleges időbeli eltolódásokat is, mert az ártányok szokásos 1 Ft-os becsértéke helyett a termőnek vélt második év esetében 80 d-t, a harmadik év esetében pedig 84 d-t vettek csak az egy jobbágygazdaságot terhelő állatérték alapjául. Mivel pedig a makkoltatott sertések közül a minden tizedik lett a földesúré, ezért az ártánypénzt fizetők mindegyikének legalább tíz disznaja volt, vagyis Massfalván és Tugáron 100—100, Lupocson 80, Tamáslehotkán 120, — eltekintve a prágaiak általunk meg nem állapítható számú, egyénileg taksált állatától — összesen tehát minimum 400 lehetett a négy falu jobbágyainak birtokában. A 400 sertésből évente „elméletileg" 40 illette meg a földesurat. Valószínű, hogy már a várgazdálkodás korában is ezekből került ki a földesúr kondájának zöme. Még inkább így lehetett az állodiális gazdálkodás korában. Ezekre nézve azonban nem tartalmaz adatokat ösz31 2