Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Horváth István: Politikai nézetek és viták a reformkori Nógrád megyében, az 1830-as évek elején

1. A gazdasági feszültségek feloldásának lehetőségei A legalapvetőbb és megoldandó feladatot a feudális terhektől való megszabadulás jelentette. Amint láttuk korábban a megyében nem volt kialakított és hivatalos elképzelés a feudális föld kötöttségek alóli felszabadítására, nem volt egységes álláspont a jobbágyok és a földesúr viszonyának feloldására vonatkozóan. így különösen figyelemre méltó, hogy az ezzel kapcsolatos tennivalókat miként tudta megoldani a megye politikai vezetése. Nem kevésbé volt jelentős az sem, hogy a birtokrendezést követően a gazdasági körülmények alakítására miként alakultak az elképzelések. Az úrbéri kötöttségek rendezésénél — mint az egyik legégetőbbnél — a nézetek feltűnő „csendje" alakult ki. Pedig nem kevesebbről volt szó, mint arról, hogy a föld szabad adás-vevése által „az ősi szabadságok, nemesi kiváltságok" kerültek veszélybe. A liberális felfogás érveit a következőkben foglalhatjuk össze: „a jobbágytelek tulajdona azon pillanatban megszűnt a földesúré lenni, midőn az adó állandó értékéül rendeltetett, s a földesúr követelései meghatározott mértékre szorítottak, a kormányszékeknek engedvén azon befolyást, mely előbb a szabadtulajdonú úr által volt gyakorolva". Természetesen a földesurat megfelelő kárpótlás illette meg a birtokai után. A birtok szabad adás-vevése azt jelentette, hogy nyilvánosan is elismerték „az úri szabad tulajdon" megszűntét. A konzervatív ellenfelet nem meggyőzni, csak legyőzni lehetett, nagy része kilátástalannak látta az ellenszegülést „csendesen állott a vita helyén: de látni lehetett rajta, mennyire megsértve képzeli a nemesi jogokat, a jobbágyoknak engedett szabad adás-vevés által". Abban a kérdésben, hogy a földesúrnak lehet-e jobbágyaitól telket vennie megoszlott a liberálisok véleménye is. Egyesek közülük „nem akarták a telkek szabad vételének szabadságában a földesurakat részeltetni". Attól féltek, hogy ellenkező esetben a szegény jobbágyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Attól is tartottak, hogy ha a földesúr jobbágytelekhez jut, csökken az ország adóalapja. Azt is szóvá tették, hogy a szegény jobbágyok nem tudják — helyzetük miatt — megfizetni a telek árát, „mivel telkéért kevesebb pénzt kaphat" a földesurak rosszul járnak. Mások azt vallották és remélték: „Azon földesúr, ki egy jobbágytelket drágán vett, ki érette még közterheket is viselni kész, a legtöbb érdek által lesz ösztönözve, a telek tökéletesebb mívelésére". Ezt annál is inkább figyelembe kell venni — mondották e felfogás képviselői — mert: „Nagy részéoen hazánknak a jobbágytelkek oly embereknek vannak kezeinél, kik szegénységök miatt rendesen vinni a mezei gazdaságot nem képesek". Nem volt egységes a konzervatív felfogás sem: a legnagyobb tábor „szorosan ragaszkodott a nemesi kiváltságokhoz" és ellenezték a telek adás-vétel szabadságát. Ha a jobbágytelekkel rendelkező nemesnek adót kell fizetni ezáltal a „nemesség helyzetét vélik lealacsonyítani". A többség végül is a jobbágytelek vételéből történő kizárást elvetette.

45 A vita élesebbé vált a robotoltatás körül. Az élesedésének legfőbb oka az volt, hogy a konzervatív erők azt tételezték fel, hogy az úrbéri kérdés fentebb leírt rendezése után „a földesúr jogai semmi más csorbát, vagy megszorítást szenvedni nem fognak". Ugyanakkor teljesen világos 21