Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Horváth István: Politikai nézetek és viták a reformkori Nógrád megyében, az 1830-as évek elején

tett kivenni. A bizottságban részt vevők megjelenése rendkívül rapszodikus volt: mindig mások és mások vettek részt a téma megtárgyalásánál, így sokszor kellett félbeszakítani tevékenységét. A kereskedési törvény, a büntetőtörvény, a törvénykezés általános megítélésében a liberális felfogás győzött. A perek módjára, rendjére vonatkozó javaslatok elkészítésében az „ügyvédi párt" jeleskedett, és az ő elképzelésüket fogadták itt el. A tudomány, a nevelés feladatait vizsgáló bizottság egész tevékenységét a nemzeti gondolat hatotta át, amelynek központi gondolata az volt, hogy „a hon lakóinak nemzeti egyesítését a nevelés által" lehet megvalósítani. Az egyházakat érintő bizottság tevékenysége periférikus témákat tárgyalt, és nem váltott ki nagy érdeklődést a munkálatai során. A közigazgatás helyzetével kapcsolatban vizsgálták meg a kormány és a rendek viszonyát is. Az itt véleményt kifejtő megyei nemesség „legszorosabban ragaszkodott a honi alkotmányhoz". A rendek felfogása szerint nem kell „az ország és a fejedelem közti viszonyok megállapítására új törvény: meg vannak azok régen határozva". A gyakorlatban azokat kell követni, figyelembe véve „a változott hazai" körülményeket. Állást foglaltak a megye rendjei a bányászkodás kérdésében is. Mindenekelőtt a nemesérc-bányászatot kívánták támogatni. A bányászkodás fejlődésének legnagyobb akadályát abban látták, hogy itt is gátolva van a nemzet, ezért a legfontosabb „a nemzettől elesett igazgatási jogok" viszszaadása. Javasolták, hogy „a bányászkodás előmozdítására jutalmakat, s egyéb segédeszközöket" alkalmazzon a kormány. A nemesi hadviseléssel és a bandériumokkal kapcsolatban ismételten leszögezték, hogy a hadviselés legfőbb terhe a nemességé. Minden idevonatkozó — nem nagy horderejű véleményben — a „tiszta alkotmányi szellem lebeg".

31 A rendszeres munkálatokat a kor nemessége olyan csodaszernek tekintette, amellyel meg lehet váltani az országot nehéz helyzetében. A liberális vélemény nem túlságosan kíméletes ezen a ponton: „midőn az ország valamin segíteni nem tudott, azt rendszeres munkákra utasította"; „midcJh a kormány valamely kérdés eldöntésébe bocsátkozni nem, kívánt azt rendszeres munkákra utasította". (Kiemelések tőlem — H. I.) A bizottságok — éppen az 1825-i országgyűlés tapasztalataira építve fogalmazta így a liberális csoport a véleményét — tevékenysége használhatatlan. Ennek az volt az oka, hogy a kiküldött bizottságok hosszadalmasan dolgoztak, az új bizottság a réginek a legjobb javaslatát csak azért is elvetette, a bizottságok konzervatív tagjai féltek a változásoktól — a szabadelvűeknek kevés eredményt hoztak az itt folyó munkálatok. A megoldást a liberalizmus hívei abban látták: hogy a bizottsági tagságot szélesíteni kell, abba be kell vonni „a tudományos vagy mesterségi ismereteiknél fogva köztiszteletben tartott!' személyeket. A nyilvános vitát, mint amely „színházi játék előrekészült szerepekkel" hagyják el. A rendszeres munkák kitűzésénél térjenek vissza az eredeti állapothoz, ami szerint annak az a célja, hogy „kitudja irántok a közvéleményt". Ezek szellemében vélte, hogy meg kell gyorsítani a törvényhatóságoknál ezt a munkát.

32 16