Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 26. (1980)

Tanulmányok - Soós Virág: Kubinyi Ferenc, a régész

tarnóci útja és felfedezése ráirányította a figyelmet a lelőhelyre, így közvetve része volt a később talált és világhírűvé vált lábnyomok feltárásában is. Nem utolsósorban pedig: Nógrád megyében nyilvánvalóan az ő sikerei és példája nyomán indult meg mások által is a századunk elejéig tartó intenzív és folyamatos régészeti kutatás; ez időszakig a megye — bátran mondhatjuk —, élen járt e tekintetben. Nem véletlen az sem, hogy ennek két vezető alakja: Nyáry Jenő és ifj. Nyáry Albert közeli rokoni kapcsolatban voltak Kubinyi Ferenccel; húga, Jozefa, Nyáry Jenő anyja volt. Ugyancsak személyes hatásának tulajdoníthatjuk a Nemzeti Múzeum számára felajánlott Fáy-féle adományokat. Nem érte meg az 1876-ban Budapesten rendezett VIII. nemzetközi régészeti kongresszust: ezzel az eseménnyel zárhatnánk a bevezetőben említett első tudománytörténeti korszakot. A kongresszus emlékkötetei: a magyar régészettudomány magas színvonalú, első nagy összegzése. A Budapesten történt rendezés nagy megtiszteltetés volt a hazai tudósok számára: egyrészt eredményeik elismerése, másrészt pedig az előzőleg külföldön bemutatott magyarországi leletek felhívták a „tudós világ" figyelmét (emlékezzünk Kubinyi ajánló szavaira!), különösen a rendkívül gazdag és változatos bronzkori anyagunkra. A nemzetközi érdeklődés fölkeltésében nem kis része volt a kisterenyei leleteknek, amelyekből jutott a londoni, liverpoole-i, koppenhágai múzeumba is. Az összegzéshez szükség volt Kubinyi Ferenc lelkes, önzetlen és valóban fáradhatatlan munkájára is.

53 A Magyar Tudományos Akadémia 1841-ben levelező, 1958-ban pedig tiszteleti tagnak választja, mint paleontológust.

54 Feladatát, kötelességeit ő maga a következőképpen fogalmazta meg: „Feladatom régiségtani tekintetben a föld gyomrába rejtett régiségeket napfényre hozni, azokat összeállítani, leírni, és a tudomány oltárára további használat végett letenni. . . Fogadja a tisztelt Akadémia ezen nemcsekély fáradsággal és költséggel összeállított adatokat és az azokat felvilágosító ábrákat kegyeletem és hála érzetem jeléül, melyet ezentúl is tettleg bebizonyítani egyik fő törekvésemnek és kötelességemnek tartandom."

55 1874-ben bekövetkezett halálával egy olyan élet zárult le, amely tevékenynek, teljesnek volt mondható. Olyan egyéniségnek az élete, akit a kor hívott életre, s aki vállalta a kor elé állított feladatait (s akit ugyanaz a kor tett élete végére csalódott emberré); azokat tehetségéhez mérten, legjobb tudása szerint teljesítette, soha sem feledkezvén el végső céljáról: „...teljes erőmből igyekeztem... édes hazám díszét emelni. .. és minden adandó alkalommal hasonlót tenni el nem mulasztok. "

m Élete végén, amint azt az Archaeológiai Értesítőbe írt, s a „szakma" részéről nem magasztalásnak szánt — nekrológjában olvashatjuk: cserben hagyta anyagi és szellemi tehetsége is, az idő elhaladt „elavult czélellenes rendezése" fölött.

57 Fogalmazhatjuk így is: „...egy nagy úttörő cselekedet és az ezt hordozó hit csak ritkán foglalja magába azokat a korrektívumokat, amelyek révén az eredmények majd teljes egészükben felhasználhatóvá lesznek. A régészet történetében erre sok példa van."

58 104