Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Múzeumaink életéből - Praznovszky Mihály: A Nógrád megyei középrétetek a feudalizmus kései és a kapitalizmus korai szakaszában (kutatási tervezet)

kísérlete ez, hogy az anyagi romlásból mentse ami menthető, azt mire jobb időkben keveset adott: a külső díszt és ennek feltételét, az osztályöntudatot. A gentrység is illúzió tehát.. ." 14 Ám ennek a felismeréséig még hosszú az út és nem is mindenkinek si­került. A dzsentri legfontosabb feladata ekkor: minél nagyobb jövedelmű hi­vatalt szerezzen magának. Űj egzisztencia kell neki és ezt a megyei és az állami hivatalban találja meg. Ez azonban nem egyszerű hivatal — olyan foglalkozás volt, amely a legalkalmasabbnak látszott az úri életmód fenntar­tásához. Ehhez hozzásegítette az egész apparátust átszövő rokoni láncolat, az egymást segítő, bejuttató, támogató érdeklánc. „Országosan a megyei hi­vatalok kétharmadát, a központi állami vezető hivatalok egyharmadát a dzsentri foglalta el." (Különösen így volt ez Mikszáth hazájában! S, ha már említettük az író nevét, azt is figyelembe kell vennünk a kutatás során, mi­lyen nógrádi vonatkozásai vannak Mikszáth korabeli dzsentri, nemesi ábrá­zolásának.) Egyre természetesebbnek látszott, hogy a hivatal és a dzsentri el­választhatatlan egymástól. Ügy nézett ki, hogy „az úri lét egyedüli formája a földbirtoklás és hivatalviselés, a társadalmi értékrendszer mértékegységei a föld, rang és származás". (Ehhez megyei illusztrálásként felhasználható pl. egy tisztújítási névsor, összevetve egy nemesi összeírással a neveket.) A me­gyei nemesi hivatalnoki rendszert jellemzi a Losoncon megjelent Riadó egyik írása is: „Dolgozni? Az öregapám sem dolgozott! Ami jön, azt a hajdúm be­iktatja (ha gyermekhimbálás után ráér) a segédem (mert nagy munkám mel­lett ilyet is ad a megye) expediálja (ha a vadászat után ráér.) Persze én, a főszolgabíró dolgozni is fogok! Hát van elég nagybácsim, van elég nagy tan­tém van nekem, akik nagy urak és nagy asszonyok, hogy protegaljanak?" „Túl estünk a nehezén" — sóhajt fel boldogan és megkönnyebbülten 1881-ben egy a dzsentriért aggódó író, de voltak, akik kritikusabban nézték a Tisza-korszak látszólagos kiegyensúlyozottságát. Mint pl. Pulszky Ferenc is, aki egyik írásában elemezve a birtokosság helyzetét csak ezt tudja taná­csolni: „Ne tarokkozzanak, ne ferblizzenek, ne vendégeskedjenek, ne queter­kázzanak, főleg pedig ne akarjanak képviselőknek megválasztani; húzzák meg magukat, s lássanak gazdaságuk után, főleg pedig ne költsenek többet, mint amennyit bevesznek". 15 Szükség volt a jó tanácsra, mert a gazdálkodás egyre nehezebb körülmé­nyek között folyt. A mezőgazdasági termelés maradt továbbra is fő gazdál­kodási területe a köznemességnek. (A megyében is!) A Monarchia közös vám­és piacterület elsősorban a kapitalista fejlődéssel haladni tudó nagybirtokos­ság számára volt kifizetődő. A többség képtelen volt nemhogy a vagyonszer­zésre, de úri életformájának fenntartására is. A kisbirtokosok az ország föld­jének csaknem tizedével rendelkeztek még „de gazdálkodásuk elmaradott volt, elmaradt a gazdag parasztság jórészének színvonalától is". Ráadásul az ebből a helyzetből adódó kiszolgáltatottsági érzése egyre inkább jobbra for­dította ideológiailag. (Amikor a köznemesség gazdasági fejlettségi színvonalát vizsgáljuk a megyében, külön ki kell térnünk azokra a kezdeményezésekre, amelyek a birtok mentése céljából szerveződtek, pl. a Nógrádvármegyei Gaz­dasági Egylet.) A köznemesség gazdasági helyzetének rosszabbodása folyamatosan haladt az ötvenes évektől gyorsuló ütemben. A jobbágyfelszabadítás! kártalanítás lassúsága, kiszámíthatatlansága, a tőke- és hitelhiány, az ebből eredő adósságok egyre reménytelenebbé tették a birtok jövőjét. Hitelforrásai kor­látozottak voltak, s ha kapott is, magas kamatra, uzsorára adtak kölcsönt, amit természetesen képtelen volt beruházni, maximum adósságait tudta úgy­ahogy rendezni. Pedig gazdasági üzemmódja katasztrofális volt. Egyes sta­325

Next

/
Thumbnails
Contents