Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)
Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Nógrád megye sajtója a XIX. században
SZERKESZTŐK, ÍRÓK, OLVASÓK Az egyes lapok bemutatásánál röviden érintettük a szerkesztő személyét is. A 19. században hivatásából élő újságírót nem találunk a megyében. A szerkesztők döntő többsége nemesi származású, főhivatása csaknem valamennyiüknek a jogi pálya, ügyvédek. Javarészük jelentős vármegyei funkciókat töltött be. Üjságírói tevékenységüket úri passziónak tartották, amelyen a helyi kaszinóban kedélyes hangnemben lehetett élcelődni. Versenyük, vitájuk sem igazi, hiszen gyakorta egymás mellett ültek a vármegye üléstermében. Nem is szólva az itt is meglevő rokoni összefonódásról, ami ezek komolyságát eleve lehetetlenné tette. Pl. Pokorny Gusztáv losonci polgármester vejei voltak Jeszenák Rafael a Losonc és Vidéke későbbi főszerkesztője, és Török Zoltán, a majdani losonci polgármester, főispán és a Felvidéki Őr főszerkesztője. A Sárosi Márton féle tanító-újságírók, a Pozsonyi-féle üzletemberek kivétel számba mentek. Ezért nem is fogadhatjuk el a Nógrád—Honti Ellenzék cikkében írottakat a vidéki hírlapírók helyzetéről. Ezek talán már érvényesek voltak Pozsonyira, de Harmos Gáborra, Horváth Danóra, Laszly Istvánra még nem. A vidéki hírlapíró a cikk szerint „a legtöbb szemében szálka, kevesebb szemében szükséges rossz." Gyakorlatilag minden munkát ő végez az anyaggyűjtéstől kezdve az íráson át a korrektúra javításáig. „.. .valóságos hajszaéletet él..." A megyei események élő lexikonjai, mindenhol jelen kell lennie, mert különben sértődés a következmény. A megyei sajtót általában kevesen szerkesztették és még kevesebben írták. A fő-, vagy felelős szerkesztőn kívül ritka esetekben főmunkatársa is volt a lapoknak. Az anyagokat elsősorban a helyi szerzőktől szerezték be. Közülük említsünk meg néhányat, akiknek foglalkozása is jellemző az újságírói hivatás vállalására. Bertók Jakab losonci tanító, Fáy Albert megyei tisztviselő, később főjegyző, Hermann Károly árvaszéki ülnök, Komjáthy Anselm (a költő apja) ügyvéd, később főjegyző, tanfelügyelő; Pintér Sándor a Szécsényben élő ügyvéd, amatőr régész, etnográfus; Plichta Soma főorvos, Serly Antal ügyvéd később törvényszéki bíró, Sztudinka Ferenc iparvállalati tisztviselő, Völgyi István tanító stb. A lapok gyakorta jelentették be büszke hangon, hogy kiket sikerült megnyerniük munkatársnak, pedig az illetők személye nem jelentett színvonal-emelkedést a lap számára. Például a Sziráki Közlöny beharangozott írói tábora a következő volt: Plachy István, Küszner Zsigmond, Simonyi S. Gyula, Sztacho József, Tóth Ádám, Frankó István, if j. Wallentinyi Samu, Gáldy Kálmán, Guttmian Mór, Matuska Frigyes, Zitás Ferenc. A névsorban szereplők közül Sztacho és Guttman sziráki tanítók voltak, Frankó István adótiszt, Simonyi S. Gyula, aki a folytatásos regényt írta, királyi végrehajtó. Talán éppen itt van a megyei sajtó egyik színvonaltalanságának oka: az önjelölt zsenik, a helyi talentumnak kikiáltott félbemaradt tehetségek a százszor visszatérő dilettánsok ott kell, hogy szerepeljenek a lapok hasábjain, hiszen a szerkesztő a mindent behálózó rokoni, baráti láncolat miatt kénytelen közölni műveiket. S ha nem közli, akkor nincs az újság számára elegendő anyag sem. Fővárosi írók nemigen adták műveiket — első közlésre — vidéki lapnak. A Nógrád—Honti Ellenzék is felsorolja a lapjának dolgozó fővárosi írókat 251