Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Zólyomi József: A Mailáth-uradalom cselédeinek viselete a két világháború között

A lányok Ősztől tavaszig áll alatt megkötött fejkendőt viseltek. Színe, mintája, anyaga az öltözet többi darabjához (elsősorban a blúzhoz és a szoknyához) igazodott. Itt teszünk említést a menyasszonyi koszorúról, amely a leány fejviselet átalakításának első darabja. A koszorút készen vették a balassagyarmati kereskedőknél, összeállítására azonban otthon került sor. A két világháború között Németh József né cselédasszony foglalkozott a koszorúk fejre illesztésével. Közvetlenül a homlok fölé a szűzkoszorú (zöld rozmaring) került, majd a viaszkoszorút helyezték a fejre. A fejtetőn a koszorú belsejéhez erősítették a nyak magasságában összeszedett fátyolt, amelynek két ága a szoknya aljáig ért. A menyasszonyi ruha fehér selyemből, vagy fehér síkos zefíranyagból készült. A koszorút az éjfélkor tartott menyecsketánc után cserélték ki kikötött kendöve. A kasmírkendő homlok fölé eső része alá /ogacs/cadíszt tettek. A fogacskákat egy hosszú, 3 cm széles sifonszalagra varrták. A sifon két ágát hátul a kontyhoz erősítették, a homloknál a kikötött kendőhöz gombostűvel illesztették. A csitári menyecskék, a lakodalom után nem kikötött kendőt, hanem főkötőt viseltek. A cselédasszonyok — az emlékezet szerint — főkötőt nem hordtak. Az első világháborúig kerek formájú, gyöngyökkel, színes fogacskákkal, hátul lelógó kétágú selyemszalaggal díszített főkötő volt az általános. A két világháború között fátyolanyagú, színes művirágokkal, gyöngyökkel díszített főkötőt hordtak a fiatal falusi menyecskék. Ez utóbbi főkötőket Szécsényben csináltatták, ezért „szécsényi főkötő"-nek nevezték. A menyecske a főkötőt 2—3 évig — többnyire az első gyermek megszületéséig — hordhatta, utána ő is kikötött kendőben járt. A kikötés módja megegyezett a cselédekével, de ők a fogacskák helyett csillogó kör alakú lemezekből öszszeállított, 3—4 soros villuskát kötöttek a homlok fölé. Kikötött kendőben a menyecske lakodalomba, rokonlátogatóba, vendégségbe stb. mehetett. Ha templomba, városba ment, a kikötött kendőre felsőkendőt vett, melyet az áll alatt kötöttek meg. A felsőkendő többnyire selyemből volt. A női viselethez hozzátartozott a gyöngy is. A fiatalabbak hétköznap kő-, ünnepen tej- és viaszgyöngyöt viseltek. Az idősebbek világoskék gyöngyöt hordtak. Ünnepen 8, hétköznap 6 soros gyöngy volt a nyakukon. A gyöngy szorosan simult a nyakhoz. A cselédek erős cérnára fűzött gyöngysorait a két szélen kispárnához varrták, az ezen levő kapcsokkal erősítették a nyakhoz. A falusiak hasonló módon erősítették fel a gyöngyöt, de hátul színes szalagokat kötöttek rá. A szalagok hiánya miatt gyakran csúfolták a nógrádgárdonyi cselédeket „nyuszkanyakúak"-nak. A csitáriaknál a 20-as évek elején kezdett elterjedni a 12 soros lógósgyöngy. Ehhez a gyöngyhöz sifonból 30—40 cm gyöngyalávalót készítettek. A cselédek ez utóbbi gyöngysort nem viselték. A két világháború között a női viselethez tartozott az üzletben készen vásárolható kötött szvetter. Az újabbat ünnepen, a kopottabbat hétköznap viselték. Az első világháború óta ismert a cselédek körében a báránybőrből készült bekecs. A csitári szegényebb emberek foglalkoztak készítésével. Az ujjatlan, derékig érő, elől zsinórral és gombokkal záródó bekecset, amíg új volt, ünnepen is felvették, de inkább a hétköznapi öltözet téli ruhadarabjai közé tartozott. 210