Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Nógrád megye vasúthálózatának kiépülése (1867–1939)

11. kép fogadja a menekülő túlélőket. A kompozíció lényege a rakétakilövő állványzat, melynek kerekét a gépezetbe beépült, szerzetesek módjára nyírott fejű, önnön lényét feladó ember hajtja — ettől mozog a csigás emelőszerkezet. Rajta kívül hús-vér emberként csak a szerkezet tetején gondolkodva kitekintő, habozva a kötélzethez nyúló — önarcképi utalású — férfifej és az emberi cselekedetek felett elmerengő, önnön alkotmányára visszatekintő, felelősségtudatot, a humánumot kvintesszenciaként megjelenítő, valóságon túlinak tűnő fej jeleníti meg. A többi „ember" apró „pálcikalény", aki funkcióját teljesíti: elindul, küzd az akadályokkal, s nevetségesen, nyom nélkül elbukik. Társai ők a Romantikus tanulmány 1. csatajelenetében résztvevőknek, de Kondor egyéb lapjain is gyakran szerepelnek az öntudat nélküli, vegetatív lét betöltésének eszközeként. A nagy „hűhó" célja és teremtménye a kegyetlen cápapofájú romboló bomba, ez az ostobaságában az emberi cselekvést megcsúfoló fegyver. Összefüggésébe helyezve az, érte folytatott emberi erőfeszítés banálissá degradálódik. A gép itt már az alkotón túlnövő, tőle függetlenedő szerkezet: a pusztítás eszköze, a gonosz jelképe. Az általa kozmikus viszonylatokba helyezett ember a jó és rossz harcában nem ura többé sorsának, tehetetlen apró rovarként hányódik: a gep pedig teremtésben résztvevő társból ellenséggé válik. 152