Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 25. (1979)
Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Nógrád megye vasúthálózatának kiépülése (1867–1939)
Minderre visszautalni azért tartjuk szükségesnek, mert amikor az acélgyári iskolaszéknek jelentést kellett tennie a társulati tanítók diktatúra alatti magatartásáról, az egész tantestület magatartását „korrektnek" minősítette /j , annak ellenére, hogy pl. két tanító — az egyik önkéntesként, a másik hadkötelesként — harcolt a Vörös Hadseregben. 5 Vöröskatonamúltjukért semmilyen vizsgálatot sem indítottak ellenük. Ugyanígy nem vizsgálták — legalább is nincs nyoma — a társulati iskola államosításáért folytatott tevékenységet. Noha az acélgyári iskolát gyakorlatilag nem államosították, az iskolaszék és a tanítótestület jegyzőkönyvileg" is tudomásul vette a Forradalmi Kormányzótanács XXIV. sz. rendeletét, melynek értelmében valamennyi nem állami nevelési és oktatási intézményt köztulajdonba vettek; és a népbiztosság április 12-i rendeletét, mely részletesen szabályozta az állami kezelésbe való átvételt. A rendeleteknek megfelelően azonnal megkezdték az iskolában minden ingó és ingatlan leltárba vételét, hogy mire az átvételre rendeletileg kötelezett művelődési tanács bizottsága kiszáll, minden készen álljon az államosítás gyakorlati végrehajtásához. A bizottság azonban nem érkezett meg, pedig mint az a vezérigazgatóság júliusi érdeklődő leveléből kitűnik, az ózdi (szintén rimai fenntartású iskola) átvétele már régen megtörtént. 6 Talán az államosítás meg nem történte is hozzájárult ahhoz, hogy az iskolaszék egységesen „megvédte" a gyári tantestületet Még 1919 szeptemberében megjelent egy VKM-körrendelet a „nemzetnevelés szemportjának a népiskolában való fokozottabb érvényesítéséről" 7 A rendelet abból indult ki, hegy a forradalmaknak az emberek lelkében okozott hatása szükségessé teszi, hogy „az egész iskolai nevelés szelleme, a köznevelés szervezete és a tanításnak minden kis részlete is a mostani időkhöz alkalmazkodjék." Mivel „a kommunista uralom feldúlta hazánk állami, társadalmi rendjét és békéjét, egymásra uszította, egymás ellenségeivé tette a társadalom egyes rétegeit, rendkívül fontos, hogy a nevelésben a nemzetnevelés egyesítő gondolata legyen vezetővé". Ismét utalnunk kell Porázik Györgyre, aki a Tanácsköztársaság leverése után tulajdonképpen már megfogalmazta a szeptemberi tanévnyitó értekezleten az ellenforradalmi korszak egyik fő nevelési programját: „Most rajtunk a sor, hogy a félrevezetett ifjúságot kiábrándítsuk és kiirtsuk lelkeikből azokat a tévtanokat, amelyeket a gazok beléjük akartak oltani." 8 Az ellenforradalmi korszak nevelésének szellemét azok a neveléspolitikai irányelvek szabták meg közvetlenül, melyek a fehérterror, és a bethleni konszolidáció első éveiben alakultak ki, s amelyekről egy korábbi munkában már részletesebben is volt szó Kornis Gyula és Klebelsberg Kunó elméleti írásai alapján. így tehát most eltekintünk ennek a nevelési politikának az elméleti taglalásától. Mivel azonban a neveléspolitika irányelvei áthatották a tananyagot, sokszor meghatározták az iskolai tevékenységrendszerek tartalmát és formáját, s ezen belül jelentős szerepet játszottak a tanítási órákon kívül colyó nevelőmunkában is, ahol lehetőségünk van rá, adatokat közlünk az iskolára vonatkozóan. A nemzetnevelésről kiadott rendeletet rövidesen követte a vallásoktatásról szóló rendelet 9 , mely felhívta a tantestületeket, hogy a vallásoktatásra mint a jellemfejlesztés leghatásosabb eszközére különös súlyt fektessenek. Felkérte a tanítókat és a tanárokat, hogy felhasználva a nevelés leghatékonyabb eszközét, a példaadást, saját valláeukbeli tanítványaikkal együtt vegyenek részt az előírt istentiszteleteken, és támogassák ezzel is a hitoktatók munkáját. 118
