Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)

Tanulmányok - Zólyomi József: A Mailáth-uradalom cselédeinek lakáskultúrája a két világháború között

évtizedekig vidékünk településtörténeti, gazdasági, társadalmi viszonyaínak kialakításában. Nagy Iván monográfiájából tudjuk, hogy a középkorban nagy kiterjedésű és összefüggő uradalmi birtokok voltak Nógrád megyében. A Balassa, a Kacsics, a Záh, a Balogh és a Szécsényi családok tulajdonában volt a megye területének közel nyolcvan százaléka. Pl. 1455-ben Szécsényi Tamás a megyében harminc falu és puszta fölött rendelkezett, de ezenkíkívül még hét megyében volt birtoka.

3 A királyi húség jutalmaként szerzett birtokok osztozkodás, elkobzás, újrafelosztás, a fő- és a köznemesség viszályai következtében apróbb részekre töredezve új tulajdonosok kezére kerültek. A török háborúk végére nagybirtokosnak már csak a Forgách, az Eszterházy, a Zichy, a Balassa és a Koháry család számított. A 17. század végi és a 18. század eleji újratelepítés után a főnemesi uradalmak tovább aprózódtak. Birtokaik nagy része vétel és zálog útján az új jövevényként érkező köznemesek kezére került. Az uradalmi birtokok széttöredezésének az lett az eredménye, hogy a nógrádi falvak többségének a 18. század közepétől olykor 3—5, vagy még ennél is több földesura volt.

4 A majorsági gazdálkodás kialakulásáról, illetve működéséről már a 17. század közepétől is tudunk, de nagyobb arányú kibontakozására azonban csak egy évszázaddal később került sor.

5 A 18. század második felére a gabonakonjunktúra hatására az ekkor még meglevő nagyobb uradalmak a talaj adottságoknak megfelelően búza, rozs, kétszeres, árpa intenzívebb termeléséhez kezdtek.

0 A gabona értékesítéséből remélhető haszon a több falu határában fekvő, viszonylag kevés szántófölddel rendelkező uradalmakat is a gabonatermelésre ösztönözte. Majorsági földjeik bővítése érdekében a paraszti telkeket és irtványföldeket sorra megcsorbították.' Nem volt kevés azoknak a fő- és köznemesi birtokoknak a száma, amelyek öröklés, eladósodás, osztozkodás révén olyan apróra töredeztek, hogy a kedvező gabonakonjunktúrát kihasználni nem tudták, földjük bérlők, vagy más nagyobb uradalmak tulajdonába ment át. A birtokukat elvesztett nemesek gyakran arra kényszerültek, hogy a jobbágyokhoz zsellérnek szegődjenek.

8 A 18. század végén még ugyan 219 földbirtokost írtak össze a történelmi Nógrád megyében, de a kor színvonalának megfelelő majorsági gazdálkodást csupán ennek alig több mint tíz százaléka folytatott.

9 A törpe uradalmak juh- és szarvasmarhatartásra rendezkedtek be. A nagyobb uradalmak mintájára sorra alakították ki a falvaktól 2—5 kilométer távolságra levő tanyákat, amelyek elsősorban az állattartás céljait szolgálták. A jobbágyfelszabadítás számos megyei földbirtokost válaszút elé állított. Elsősorban a kisebb határú uradalmak tulajdonosai kényszerültek arra, hogy felmérjék vagyoni helyzetüket. Anyagi forrásaik alapján azt kellett mérlegelniük, képesek lesznek-e önálló, működőképes gazdálkodást bevezetni birtokaikon. A múlt század közepétől az állattartás korábbi hagyománya háttérbe szorult, helyét a szántóföldi termelés foglalta el. A korábbinál magasabb szintet követelő földművelés modernebb gazdasági épületeket, az igaerő, a munkaeszközök és az alkalmazottak számának megsokszorozását igényelte. A szántóföld bővítéséhez — ahogy ez a nagyobb uradalmakban megtörtént — a legelők és erdők hosszadalmas, és nem olcsó feltörését is el kellett volna végeztetniük. A csupán néhány holdas földbirtokosok ezt a kockázatot nem vállalták, biztosabb megél203