Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 24. (1978)
Tanulmányok - Balázs László: Adatok és összefüggések a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű salgótarjáni (acélgyári) népiskolájának történetéhez (1870–1920)
inagyar nyelvet oktatási nyelvvé tenni, hiszen háromnyelvű tanítást — szinkronban — eredményesen nem is lehetett végezni. Az pedig már megint más kérdés, hogy a társulat által gyakorlati-gazdasági okokból elrendelt magyar nyelvű tanítás ezen a ponton találkozott és egybeesett a magyar állr.mnak 1879-től megindult erőszakos magyarosítási törekvéseivel. Csak ettől az időtől kezdve olvashatunk a jegyzőkönyvekben és értesítőkben ilyesfajta megállapításokat, hogy: ,,. .. bár a munkások több mint felerészben idegen ajkúak, gyermekeik az iskola elvégzése után nemcsak nyelvben, de érzésben is magyarokká lesznek." (A magyarrá válás, helyesebben asszimilálódás egyébként a gyártelepen sokkal rövidebb idő alatt ment végbe, mint nemzetiségi községekben, mert az idetelepült idegen munkásnak egyrészt semmiféle kötődése nem volt a tájhoz és a benne lakókhoz, másrészt pedig munkaadójával, munkalehetőségével olyan mértékű függőségi viszonyban volt, hogy az asszimilálódás bizonyos értelemben létkérdéssé vált számára.) Végezetül összegeznünk kell az elmondottak lényegét, mégpedig olyan formán, hogy a szóban forgó társulati népiskolával kapcsolatosan közölt adatok és összefüggések új megvilágításban kapjanak értelmet. Eddigi ismereteinkből leszűrhetjük, hogy társulati iskolánkban a tárgyi-anyagiszemélyi feltételek biztosításával — sok akadályozó tényező ellenére is, a korabeli Magyarország iskolaügyének vajúdása közepette is — a salgótarjáni gyári munkástelepen megvalósították a megvalósíthatatlannak látszót, az általános tankötelezettséget. Joggal kérdezhetjük, miért. A válasz erre is egyszerű: kapitalista érdekből. Fzzel összefüggésben arra kell rávilágítanunk elsősorban, hogy mennyiben volt kapitalista érdek a munkásgyermekek iskoláztatása. A lényeg megfogalmazásához idézetet hívunk segítségül: „A régi rimaiak, a részvénytársaság nagy generációja okos emberek voltak. Tudták, hogy egy üzem nemcsak gépekből áll és anyagokkal dolgozik, hanem emberekből is áll és emberekkel is dolgozik. Tehát ha egy vállalat igazán biztos akar lenni a dolgában, nemcsak nyersanyagot kell biztosítania magának, . . . hanem saját társadalmat, tulajdonában levő néprétegeket is ki kell alakítania és azokról gondoskodnia is kell." 49 A salgótarjáni vasgyárban már kezdetben is jelentkezett munkaerőhiány, s ez többnyire mennyiségi jellegű volt. A későbbiekben, a technikai fejlődés következtében a munkaerőhiány egyre inkább minőségi viszonylatban volt fejlődést akadályozó tényező. A megoldást a kolonizációban keresték és találták meg, ti. a munkások elkülönített letelepítésével hoszszabb távra helyből tudták biztosítani a munkaerő-ellátást. A vezetők korán felismerték, hogy saját érdekükben — a termelés, a fejlődés, a profit érdekében — különlegesen kell kezelni a munkáskérdést mind gazdasági, mind szociális szempontokból. így törvényszerűen fel kellett ismerniük az iskola gazdasági és politikai jelentőségét is, hiszen a szakember-utánpótlást csak jól szervezett iskolai képzés útján — alsó fokú és iparostanoncképzés útján — tudta magának biztosítani. 50 Ily módon a vállalat vezetőinek „egyéni" érdeke ezen a területen is találkozott és egybeesett az állam érdekeivel. Tehát véletlenül se gondoljuk azt pl., hogy a vállalat vezetőit elsősorban a népoktatási törvények, és a hazafias felbuzdulás késztették volna a tankötelezettség végrehajtása feltételeinek a megteremtésére. Arról van szó tehát, hogy a Rimamurányi—Salgótarjáni Vasmű Rt. tudatos, elsősorban vállalati érdekeken nyugvó munkás- és szociálpolitikája volt az alapja annak, hogy az iskoláztatás révén évről évre „újrater154