Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Palóckutatás - Bakó Ferenc: A kutatás eddigi eredményei - Hozzászólások: - Borsai Ilona

A Magyar Népzene Tára III/A (lakodalmas) kötete az egész magyarlakta területre kiterjedő, és a 20. századtól a 18. századig visszamenő adatok alapján ismerteti a menyasszonyfektetés szertartását, amelynek keretében adták át a menyasszonyt férjének a régi lakodalmakban. Ez a szertartás rendszerint gyertyás tánc keretében történt, egy bizonyos fektető nóta dallamára. A kötet szerkesztője utal arra is, hogy „Ujabban a fektetési szertartás elhagyásával — annak jelképeként — a menyasszonyt kiiszöktetik a kontyolásra" ; s hogy ilyenkor a fektető nóta dallama vagy a menyasszonytánc (a menyasszony utolsó, lányfejjel járt tánca), vagy a menyecsketánc (újasszony-tánc: a menyasszony kontyolás után, kendővel vagy főkötővel járt tánc) alatt hangzik fel. (MNT III/A, 993. o.) Ha ezek után megnézzük, hogy e kötet „Menyasszonyfektetés" című, XX. fejezetében milyen dallamok kerültek közlésre, a következőket tapasztáljuk: Ez a XX. fejezet két részre tagozódik: a) Kikérés táncra; b) Menyasszonytánc. A bennük közölt dalanyag földrajzi szempontú vizsgálata azt mutatja, hogy a „Kikérés táncra" című alfejezet mintegy 50 dala (591—645). „Kérem násznagy urakat", „Muzsika szól hangosan" stb. szövegtípusokhoz kapcsolódva, kizárólag a Dunántúlról (Győr, Sopron, Mosón, Komárom, Fejér, Somogy és Tolna megyékből) származik; ezzel szemben a „Menyasszonytánc" című alfejezet majd száz dalának (646—733) túlnyomó többsége (657—724 úgyszólván kizárólag) palóc területekről (Nógrád, Heves, Pest, Hont, Gömör, Kishont, Borsod megyékből) való, mind egyazon dallamtípust képviselve, leggyakrabban az alábbi szövegekhez kapcsolódva: „Mikor a menyasszonyt fektetni viszik"; „Mikor a menyasszonyt viszik a padlásra"; „A mi menyasszonyunk nem lesz többé lány"; „A omá menyasszonyunk nem főzött még kását"; „Enyém a menyasszony, senkinek sincs pénze", stb. Jogosan tételezhetjük fel tehát, hogy a múlt század palóc lakodalmait leírók is ezt a dallamot hallhatták a „fektető nóta" funkciójában. Ez a dallamtípus, amely ezek szerint az utolsó két évszázad palóc lakodalmainak szerves tartozéka, kettős arculatot mutat: ereszkedő-kvintváltó szerkezete a régi magyar dallmastílus egyik jellegzetesen ázsiai eredetű csoportjával kapcsolja össze; diatonikus penta- vagy hexachordból építkező alapmotívuma viszont európai hatást tételez fel. Az európai hatás még nyilvánvalóbb abban a néhány Bars, Hont és Esztergom megyei változatban (MTA III/A. 646—652), amelyekben ez a dallamtípus 3/4-es ütemekben, 10 szótagos sorokkal, a 16—17. században divatos nyugati táncok (volta, gagliarda) ritmusában hangzik fel, menyasszonytánc funkciójában, egyéb lakodalmas szövegekkel, mint pl.: „Gyújtottam gyertyát a vőlegénynek"; „Jobb itt a pusztán, mint padlódeszkán, Nem leszek többé nyoszolyóleány", stb. A MNT III/A. szerkesztője e dalokihoz fűzött jegyzetében cseh-morva változatokra utal; ezekkel — így pl. Bartos 1311. számú dalával — dallamtípusunk rokonsága vitathatatlan, mind szerkezet, mind dallamvonal szempontjából, a szótagszám-különbség ellenére is. Az európai rokonság szálai azonban térben is, időben is meszszebbre nyúlhatnak vissza. Ereszkedő kvintváltás nyomaival elszórtan találkozunk közép- és újkori diatonikus jellegű dallamokban is; (pl. Rajeczky 1958, Szendrey 1964) egy 13. századi olasz lauda-dallam pedig szerikezetben, hangnemben és dallamvonalban egyaránt közeláll tárgyalt dallamtípusunkhoz. (1. Szabolcsi 1957, 66) 78