Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Arcképcsarnok - Praznovszky Mihály: Pulszky Ferenc a szécsényi földesúr

ták birtokát.) A források nem vallanak egyértelműen távozásának okáról és körülményeiről. Emlékiratában önmagát igazolva azt állítja, hogy Kossuth küldte ki diplomáciai megbízatással. Ez a kijelentés ment át a köztudatba is. A valós helyzet pedig az, hogy megszökött Magyarországról. Nem ez volt az első — és utolsó — tette, amikor bajt érezvén, cserbenhagyta társait és biztonságosabb helyre menekült. Valószínű, hogy Windischgrätz közeledtével megrémült. Fejére vérdíj volt tűzve, az osztrák fővárosban falragaszokon köröztették, bécsi barátait kivégezték — nem csoda hát, hogy megijedt. Kossuth semmi esetre sem küldhette ki londoni követének. Nem tudhatta még ebben az időpontban, hogy Szalay László londoni tárgyalásai kudarccal végződtek, s így szükség lenne újabb diplomata kiküldésére. Másrészt Kossuth egész magatartása is azt bizonyítja, hogy nem tudott az ügyről, mert soha egy percig nem szólalt meg Pulszky mellett, amikor annak dicstelen távozásáról szó esett. Sőt, abban a bizonyos 186l-es válaszlevélben, amelyben Pulszky barátságfelmondására válaszol, céloz az eseményekre, hogy: „...1848. végén nehéz körülmények közt elhagytál, soha nem emlékeztettelek rá."

33 (Pulszky emlékiratában ezt a részt Kossuth leveléből nem idézi.) Ugye, több társával együtt, márciusban a Debrecenben ülésező nemzetgyűlés elé került. Ugyanis február 28-án született egy olyan határozat, amely szerint mindazok a képviselők, akik március l-ig nem érkeztek meg Debrecenbe, vagy távollétük jogosságát igazolni nem tudják, töröltetnek a képviselők sorából. A listák összeállítása során magát Kossuthot is megkérdezték: „Pulszky Ferenc Nógrád megyei képviselőre nézve a Ház elnöke tudomást szerzend a kormány elnökétől, ha az a kormányi megbízásból van távol." Kossuth azonban nem válaszolt, és Pulszky azon 78 képviselő közé került, akiket a nemzetgyűlés „lemondott tagokul" tekintett."

34 (Az ügy további fejleményei 1868-ban robbantak ki, amikor Csernátony Lajos a Hon hasábjain támadást intézett Pulszky ellen 1848as távozásával kapcsolatban.) Tény, hogy januárban Párizsban tűnt fel, az akkori magyar kiküldöttnél, Teleki Lászlónál. Teleki örömmel fogadta, jól jöttek neki az otthonról kapott friss hírek, és kapóra érkezett a segítség is, hiszen Pulszky gyakorlott, hozzáértő, ügyes fellépésű diplomata volt. (Néhány év múlva már nem örült annyira, amint tanúsítják 1853-ban írt sorai: ... . .Pulszkyt a legkártékonyabb emberek sorába helyezem, mégpedig egész családjával és minden clientélájával együtt."

35 Február 28-án Pulszky Londonba ment, hogy ott mindent megtegyen, amit a magyar szabadságharcért tenni lehet. Kétségtelen, elsősorban az ő érdeme, hogy az angol közvéleményt — főleg az arisztokráciát •— a magyar ügy mellé állította. Igaz, a hivatalos angol politikát nem tudta befolyásolni ezen a téren, maga Palmerston a külügyminiszter is csak magánemberként fogadta. Meetingeket, népgyűléseket szerveztek, ahol Pulszky szenvedélyesen szónokolt. Barátai segítségével számos angol lapba írtak cikkeket, mint pl. az Edinburgh Rewiew, Globe, Observer. Dailv News, Spectator, stb. Ezek a barátok főképp régi ismerősei, mint D. J. Vipan a neves újságíró és régész, J. M. Kemble a kiváló tör334