Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Munkásélet – Kultúra - Molnár Pál: A Nógrád megyei bányamunkásság kialakulásának, harcának és életmódjának néhány kérdése a XIX. században

szembeni ellentéteket a polgári lakossággal szembeni atrocitásokban vezették le. 1884-ben már szervezett formájában jelentkezett a bányamunkásság összefogása. 800 bányász tette le a szerszámot. A sztrájk később lázadássá fejlődött. Ennek következtében a sérelmet szenvedett munkások elöljáróikon elégítették ki bosszújukat. Az összeütközés során a csendőrség használta fegyverét: Targos Árpád a lövöldözés áldozata lett. A lázadás okait kivizsgálták, a 19 szervezőt letartóztatták. 1891-től — a II. Internacionálé határozatának megfelelően — a munkásság a közigazgatási és rendőri szervek mesterkedései ellenére megünnepelte május elsejét. A kilencvenes években került sor három, a korábbi munkásmegmozdulásoknál jelentősebb akciókra. 1895. május 2-án 500 bányász szüntette be a munkát. A sztrájkolok a 8 órás munkaidőért, a jobb, emberibb megélhetésért harcoltak. A bányavezetőség katonák és csendőrök igénybevételével vetett véget a megmozdulásnak. 1896-ban Forgács-aknán került sor sztrájkra. Ekkor is csendőröket vetettek be a bányászok ellen. A főszolgabíró a szervezők közül 9 főt elfogatott. Számos bányászt pedig az ipartelepről eltiltottak. A sztrájk külföldi résztvevőit kiutasították az országból. 1898-ban újabb sztrájk zajlott le, amely elsősorban gazdasági jellegű követelésekért folyt. A bányászok 3 forintos napibért, és 8 órás munkaidőt követeltek. A munkát először a Károlyaknai bányászok tagadták meg. Hozzájuk csatlakoztak a többi akna bányászai is. Velük szemben 2 század katonaság bevetésére volt szükség. Mivel a karhatalom bevetése sem járt teljes eredménnyel az alispán vállalkozott a munkások és a vállalatok közötti közvetítésre. Miután a sztrájkhoz csatlakozó aknák munkásai felvették a munkát, a magára maradt Károly-aknaiak is kénytelenek voltak a munkát felvenni. A vereségek ellenére a salgótarjáni- és környékbeli bányászok megmozdulásai számos tapasztalattal szolgáltak. A legfőbb tapasztalat mindenekelőtt, hogy csak szervezett, egységes fellépés hozhatja meg a kívánt sikert a bányatőkésekkel és azok támogatóival szemben. Ehhez pedig arra volt szükség, hogy létrehozzák a munkásosztály helyi szervezeteit. Erre — 5 évvel az események után — 1903-ban sor is került.

46 III. A nógrádi bányavidék munkásságának életmódjával kapcsolatos egyes kérdésekre már a III. fejezetben is történt utalás. A továbbiakban az életmód alakulásában legfontosabb szerepet betöltő kereseti, lakás, ellátási, szociális-kulturális viszonyok legfőbb tényeivel, tendenciáival foglalkozunk természetesen a jelenlegi hozzáférhető források, feldolgozások alapján. Ä munkásélet legfontosabb mérőeszközei közé a kereseti viszonyokat kell sorolnunk. A bányászok a századforduló előtti időszakban nem tartoztak a legjobban fizetett munkáskategóriák közé. A Rima szak- és betanított munkásainak többsége, a 90-es években működését megkezdő Palackgyár és Vasöntöde kvalifikált munkásai többet kerestek a szakmunkásnak számító vájároknál. A bányamunkások keresete ugyanakkor nem tartott lépést a növekvő árakkal. Viszonylag a kiegyezés utáni években érte el a bányamunkások fizetése a legmagasabb szintet. A 70-es évek elején bekövetkező gazdasági válságot a tőkések a munkabérek leszorítására használták fel. Ezek a leszorított bérek maradtak meg gya227