Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Kapros Márta: Hiedelmek és szokások a graviditás kezdetétől az anya avatásának szertartásáig az Ipoly menti falvakban

mer* nem érdemled meg!«"; „Azér' sújtotta így az isten, mer' olyan trehány vót, úgyse' tudta vóna kezelni".

02 Olyan véleményekkel is találkoztam, hogy a házasság akkor marad meddő, ha a fiatalok nem szeretik egymást. A két világháború között, főleg a módosabb rétegnél egyre gyakoribb rokonházasságok esetében megfigyelték, hogy nagyobb valószínűség van a „magtalanságra". Ilyenkor, kárörömtől nem mentesen, sűrűin megszólták a szülőket, hogy miért „erőltették össze" a fiatalokat, lám, hiába nőtt meg a birtok, nincs, aki örökölje. 2.2. Mindezen okok mégsem azt eredményezték, hogy az asszony igyekezett minél előbb gyermeket szülni a család örömére. „Hamarébb megvan az, mint egy kendővásár!" — tartja a mondás. S valóban így vélekedtek: „Nem kellett félni! Előbb meglett, mint akartuk. Nem awót a baj, hogy legyen, hanem az, hogy ne legyen". Legfeljebb 10-12 év után kezdtek meddőségre gyanakodni. Azt tartják, jobb, ha minél később születik gyermek a házasságból. Maguk a fiatalasszonyok féltek az ismeretlen helyzettől. A gyermekszülés a falu társadalmában elfoglalt helyzetüket is megváltoztatta. Szemléletesen foglalta ezt össze egyik őrhalmi adatközlőm: „Awót a szép, akinek sokára lett. Akinek mingyá', az nem tetszett. Azt mondják, akinek mán gyereke van, ammán asszony. Akinek még nincs, az kimenyecskéskedhette magát. Felvehette a sok cifra ruhákot, mehetett mulatságba. Persze az urával. De ha mán gyerek vóti, ha vót is kire hagyni, mán nem illett elmenni"

63 (nagygazda felesége, sz. 1908).

64 Tartottak a falu szájától is, hiszen könnyen rámondták: „No ezt is kellett mán venni!" — vagyis hogy a menyasszony „megesett", azért volt sürgős a lakodalom. A megszólásokban jelentkezett a szexuális életet szégyelnivalónak, elítélendőnek tartó felfogás is: „Kibeszélték, akinek mingyá' lett gyerek. Hogy azér' ment a' férjhö', mer' mán rá akart mászni az urára".

65 A férfira sem vetett jó fényt ez. Egyik 1916-os születésű módos adatközlőm visszaemlékezése szerint, amikor négy évvel a lakodalom után terhes lett, anyósa alaposan megszidta férjével együtt: „Minek? Még ráértetek vóna. Mindig a gyerek körül vagytok, mindig elbújkáltok". Itt jegyezném meg, hogy a férjre nézve elismerést váltott ki, ha feleségének később és kevés gyermeke született." Gyereket csinyálni a hülye is tud, nem csinyálni, ahho' kell ész!" — mondiják ma is. A menyecske anyja, különösen a 14-16 éves korukban férjhezadott gazdalányok esetében sajnálta a fiatalasszonyt: „Gyenge még az ahhó!" A férj családja azon a véleményen volt, hogy a gazdaságban jobban hasznát lehet venni a menyecskének, ha még nincs gyermeke. 2.3. A szaporulat mértékét illetően valamennyi megkérdezett, korra és gazdasági helyzetre való tekintet nélkül egyetértett abban, hogy lehetőleg minél kevesebb gyermek legyen. A bővített család formai keretei között elvileg kedvező volt, ha több gyermek született, hiszen „akkor számított, hogy hány munkás van a családban". Az adatokból azonban kitűnik, hogy a szaporulat csak egy bizonyos pontig volt előnyös, ameddig a birtok művelésénél hasznát tudták venni valamennyi családtagnak, illetve amíg a birtok jövedelme biztosította az egész család megélhetését. A határ tehát mindig az adott család vagyoni helyzetének függvénye volt. A kérdést tovább bonyolítja az a körülmény, hogy amíg az újszülöttből munkaképes családtag vált, létfenntartásának biztosítása a közös vagyon terhére ment. Tekintettel a nagy gyermekhalandóságra, a „ráfordítás" gyakran nem térült meg. Továbbá minden szüléssel, s az apró 154