Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Bakó Ferenc: Hagyomány és változás a palóc temetkezési szokásokban

35. Teljesebb formáját közli Gönczi: ,,Ha gazda hal meg, a halotti menet után a marhákat, lovakat kieresztik s a kapuig utána hajtják. Egyesek kieresztés előtt az istállóban minden egyes állatot kötéllel megforgatnak, hogy el ne hulljanak. . , A méhkasokat fölemelik és megrázzák. Csonkahegyháton a halott ingével meghúzogatják, hogy a méhek el ne pusztuljanak/' Gönczi F. 366. V.o. még: Berze N. J, III 225. 1. — V. ö.: csonkahegyháti szokást a nagylóci adattal (31. jegyzet). 36. Adataink alapján feltételezhetjük, hogy a palócságban általános, de a Tiszántúl is megtalálható (Szécsényhalászi Mikófalva, Püspökladány sgy.) 37. Dejtáron (Nógrád m.) nem az órát állítják el, csak a tükröt takarják be fekete kendővel, „hogy ne nézze benne magát senki" (sgy.). Püspökladányban azért takarják a tükröt, mert meglátnák benne a halottat. Megtörtént, hogy egy lány éjfélkor, sötétben a tükörbe nézett, hogy meglássa a vőlegényét. De egy halálfejet látott és hamarosan meg is halt (sgy.) A tükör letakarását a besenyőtelki néphit magyarázza meg talán a legteljesebben: ,,Ha valaki meghal, a tükröt fekete ruhával kell befödni s az órát megállítani, hogy a halott lelke haza ne járjon. „Berze N. J. 1910. 26. — Luby M. 183. — Berze N. J. III. 225. — Gönczi F. 358. — Molnár J. 1938. 138. 38. Az öltöztető asszonynak ennyire zárt formákban és ilyen szélesen kiterjedt munkakörét (Id. még szerepét a továbbiakban) egy palóc adat kivételével (Dejtár, sgy.) máshonnan nem ismerjük. Baranyában a halott beszentelését az egész gyászoló közönség végzi együttesen (Berze N. J. III. 231.) A kisküküllői „öltöztető" és a Szatmár megyei „mosóasszony" inkább csak a nevükben meghatározott teendőket végzik. Ld.: Sámuel A. 1918, 94. — Luby M. 181. 39. A matyók nem mossák meg a halott egész testét, „csak arcát, keze szárát s a lábait térdig"', (Istvánffy Gy. 1896. 280.) 40. Fontos, hogy a „haló ruha" ne legyen se túl könnyű (mert hamar elszakad), se túl nehéz (mert nem bírja majd a halott). A század elején már jó előre újat csináltattak. (Felső-Hangony, Borsod vm. sgy.) 41. Egerben az öregasszonyok ma is ragaszkodnak ahhoz, hogy a menyecskefokötoben temessék el őket (sgy.). 42. A Heves vm. északkeleti részén lakó palócok „haló ruhá''-пак azt szokták megőrizni, amiben a „hitre mentek". (Istvánffy Gy. 1894. 181.) Gyűjtőterületünkön a jegyruhának, mint hálóruhának a hiánya szerintünk nem azt jelenti, hogy ez a szokás kikopott a gyakorlatból. Inkább pl. az egri (vagy másutt is fellelhető) szokáshoz kapcsolódik. A lány mint mennyasszony megy a másvilágra. Az asszony viszont — bármilyen idős is — az asszonytársadalom megkülönböztető jelét, a főkötőt hordja, már csak azért is, mert a túlvilági élet ugyanolyan lesz, mint amit eddig megismert. Ennélfogva szükség lesz ott is ilyen megkülönböztető jelekre. V. ö. : Molnár J.: 1932. 141. 43. Az alsó kendőt szokták „kikötni", a felsőt pedig az áll alatt „előre kötni." 44. Csitárban (Nógrád m.) azt tartják, hogy a „vas nehéz a halottnak" (sgy.), Dejtáron sem tesznek vasat a koporsóba. Az öltöztető asszony „forgácsval" csinálja meg a kontyot (sgy.). V. ö. Luby M. 181. 45. V. ö. : Kiss L. 1920. 82. — Sámuel A. 1918. 92. 46. Egerben hasonlóképpen megfizetik a borotva árát (sgy.). V. ö.: Berze N. J. II. 233.2. 47. Egerben mint egyébként itt is, beteszik a koporsóba (sgy.). Egyes vidékeken azonban megőrzik és felhasználják. Bánfán. . . amikor a halott gazdát a koporsóba teszik. . . a padlásra viszik és a tető legalsó lécsorára kötik. Itt marad egy évig. Az évfordulón minden évben egy-egy sorral feljebb kerül, hogy a gazdaság is évről-évre jobban virágozzék, ne lássák meg rajta, hogy hiányzik a gazda. (Berze N. J. III. 293. 1.). Máshol „az örökös elteszi, s megőrzi s ha pörös ügye akad. magával viszi a tárgyalásra s akkor pöre javára dől el." (Jankó J. 415.) Csitárban is hasonló célzattal tehették el valamikor az állkötőt. 48. A pogány gyász színe a vörös volt. A feketét a kereszténység hozta divatba. — Fél E. 1935. 49. A ravatalnak ez a körülírása tudomásunk szerint csak Palócföldről ismeretes. A névből kiindulva feltehetjük, hogy a ravatalt mindig az ágyra, Hl. az ágyként használt fekvő alkalmatosságra készítették. Az itt említett szekérderék valószínűleg az „ágyszék"-re vonatkozik. (Ld.: Istvánffy Gy. 1911. 12.) Ha a régiségben az ágy széknek a lócára vetett ágy az elődje (Ld.: Pápai K. 1893. 27. — Szarvaskő, Bekölce sgy.), úgy lehetséges, hogy valamikor a halott is eddigi ágyán, tehát a lócán nyugodott. 50. Hódmezővásárhelyen a halottat a koporsóba fektetve terítik ki. (Kiss L.: 1920. 85.) 128