Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 23. (1977)

Néprajzi tanulmányok - Bakó Ferenc: Hagyomány és változás a palóc temetkezési szokásokban

azok kiterjesztése az egész társadalomra. Sokan, a betegek nagy része nem otthon, a háznál hal meg, hanem a balassagyarmati kórházban, ahol a legtöbbször nincs lehetőség arra, hogy haldoklásnál a rokonság megjelenjék és ahagyományos szokások alkalmazásával megkönnyítse a haldoklást. Otthon, a megszokott családi környezetben ma is általános az, hogy a haldokló kezébe szentelt gyertyát, vagy ha nincs idő, feszületet, „Krisztuskát" adnak és a halálba induló személy révén kapcsolatot igyekeznek teremteni a túlvilággal. Aki közelinek érzi a halálát ezt mondja: ,,Gyere el értem!" (Hugyag) De a kapcsolatot gyakrabban a haldokló próbálja megteremteni azzal, hogy megkérdezi, van-e valami üzenni való a túlvilágra. Hogy mennyire hisznek mindebben, arra nézve a következő választ kaptuk: ,,Aki bajban van, mindent hisz". Kétségtelen, hogy ma is hisznek abban ami elviselhetővé teszi a haldokló helyzetét, megvigasztalja a haldoklót és egyben a visszamaradottakat is. Sokan hisznek ablban, hogy a halott először „kapusnak .megy", és ő várja a másvilágira érkezőket, akik lehetnek elsősorban családtlagok, de lehetnek ugyanannak a falunak lakói is. A halott tehát még egy ideig tagja marad á földi társadalomnak, a halál nem szakítja el őt hirtelen és véglegesen attól a közösségtől, amelyben életét leélte. Nem hisznek azonban olyan esetekben, mint a haldoklás megkönnyítése földre tevés útján, vagy a tudás átadása kézfogással stb. Ezekről a vélemény csak ennyi: „Régen beszedték ezeket". Hisznek a halál beálltát követő természeti jelekben (kutya vonítás, kuvik madár hangja, hagy szél, tárgyak elmozdulása), és gyakorolják a régi szokást is, hogy letkkarjáik a tükröt, vagy az üveges szekrényt fekete kendővel. Egyedül Örhalomban van e téren változás, mert a kendő újabban itt nem fekete, hanem fehér. Ez a fejkendő színének megváltozásával függ össze, amiről lentebb, a gyásszal kapcsolatosan fogunk még szólná. 3. A HOLTTEST ELLÁTÁSA ÉS A RAVATAL Mint említettük, а halálesetek nagyobb része a kórházban következik be, ennélfogva a holttest ellátása, felöltöztetése stb. nem a családban, hanem azon kívül történik, a hagyományos eljárások szinte teljes elhagyásával, vagy mellőzésével. Az öregek — mintegy negyven éven felül — rendelkeznek erre a célra vásárolt ,,fekete haló ruhával", amit szükség esetén a rokonság a kórházba is beküld, hogy abba öltöztessék a halottat. A fiatalabbakat világos színű ruhákban temetik el, amit nem erre az alkalomra vesznek, s ezért nem is nevezik „haló ruhának". Azt a kevés halottat, aki a faluban szenved ki, valamelyik rokon asszony látja el a hagyományok szerint. A ravatalozás régi módja már teljesen a múlté, az egykor általános „hideg ágy" kifejezést is alig ismerik már. A kórházból ugyanis nylonzsákban, koporsóba téve hozzák haza a holttestet és vagy a házhoz viszik, vagy egyenesen a templomdoimbra és mindjárt temetik is. Ha először a családhoz szállítják, a koporsót két konyhaszékre állítják és leveszik a koporsóifedelet,, hogy a rokonok megnézhessék a halottat. Amennyiben a háznál történt a haláleset, a megmosdatott, felöltöztetett testet vagy azon az ágyon terítik ki, ahol meghalt, vagy a szoba közepére — ha van, a [mestergerenda alá — egy „sezlonyra" fektetik. Alája 115