Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Mezey Barna: Jogforrások a Rákóczi szabadságharc államában (1703. június 6–1705. szept. 12.)

cselekvésre, az alárendelt személy^ vagy szerv működésére vonatkozó utasításit és a normatív utasítást. Ez utóbbi a magartatrtási szabályon túl a norma egy absztrakt tényállás konkret megvalósulására ír elő szabályt. (Pl. a fegyvert fogó jobbágyok családtagjainak mentesítésére a földesúri terhek alól — amikor a pátens végrehajtásaira a fejedelem utasítást adott ki.) Meg kell azonban állapítani, hogy a konkrét és a normatív utasítások legtöbbször egymásba fonódtak. Az előbbi példány: a végrehajtási utasítás normatív szabályozása valamely konkrét esethez kapcsolódott. Ha egyes urak vagy vezérek nem a szabályozásnak megfelelően hajtották végre a vetési pátenst, Rákóczi levélben utasítást adott a konkrét esetre, ugyanekkor azonban általánosítással kiterjesztette annak érvényét minden hasonló esetre is. II. Rákóczi Ferenc pátenseinek kötelező ereje csökkent, amikor a szabadságharc bázisának kiszélesítésére egyre több nemest vont be a harcba, állított a szabadságharc oldalára. A. jobbágyseregekről fokozatosan a reguláris és nemesi hadakra próbálta áthelyezni hatalmának erőforrásait, ennek következtében azonban csökkent a fejedelmi pátens hatékonysága. Első helyét azonban a szécsényi országgyűlésig megtartotta. A központi szervek aktusait — mint már arról több ízben szó esett — a fejedelem nevében adták ki, így azok a fejedelem pátensének és utasításának kötelező erejével bírtak, s a hierarchiában így külön ranghelyet nem foglaltak el. A harc kiszélesedésével, a főúri tábornokok kinevezésével jelentek meg a generálisok pátensei és utasításai. A hadsereg tisztjeinek beosztása szerint változott aktusaiknak jelentősége is: súlya és ereje annál nagyobb volt, minél magasabb rangú tiszt bocsátotta ki. Az alsóbb parancsnokok aktusa a felsőbbével elvileg nem ellenkezett. A pátensek homályos fogalmazása, a hadsereg kezdeti szervezetlensége azonban sok lehetőséget adott az ellenkezőjére is. Ha ugyanezt a generálisok és Rákóczi Ferenc viszonyára vetítjük, nem ilyen tiszta a helyzet. Többnyire nem ellenkeztek a fejedelem pátenseivel, ez azonban a tisztek engedelmességének volt köszönhető. Rákóczi — mint ismeretes — ritkán lépett fel erélyesen tisztjeivel szemben. A szécsényi országgyűlés után az ellentétek kiéleződtek, ez összeütközésekre adott okot. Pl. Károlyi hazaparancsolta jobbágyait a harcból. Rákóczi Ferenc és a központi szervek viszonyában a jogforrásokat tekintve szó sem lehetett ellentmondásról: a fejedelem aláírásával, ill. hozzájárulásával kerültek kibocsátásra az aktusok. A legalsó szinten a jogszabályalkotó szervek sorában a városok és a vármegyék állottak. Ezek nagyrészt végrehajtási jogszabályokat alkottak. Rájuk nézve kötelező volt valamennyi előbb felsorolt aktus. Hogy betartották-e, az már a pillanatnyi erőviszonyok függvénye volt. Az országgyűlés összehívásával ez a rend megváltozott. Az élen a törvény állt, melynek elsőségét Rákóczi Ferenc maga szorgalmazta, s önmagára nézve is kötelezőnek tartotta azt. Az országgyűlés jóváhagyta a fejedelem pátenseit, s a szenátus intézkedéseit. A szenátus összetételének megváltozása és hatásköre kiterjesztése maga után 29