Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Leblancné, Kelemen Mária: Adalékok a Rákóczi szabadságharc Nógrád megyei hadseregellátási, adózási kérdéseihez

levelével a vármegyét. Közli, hogy a dézsmát búzában, fehér pénzben egyaránt fizethetik, vagy a rézpénz mellé „fél-fél kila búzát" fizessenek. (18) Rákóczi azonban „attól sem vonakodott, hogy a földesurak ellen rendeljen karhatalmat, ha ezek a jobbágykatona családjának biztonságát fenyegették." Ha a szépszó nem használt, megparancsolta, hogy azokból a falvakból és városokból, ahol a hadrakeltek házuknépét sanyargatják vagy terhelik, a bírót az esküdtekkel hozzák táborára". (19) Azt akarta, hogy a hadrakeltek viszonylag nyugodtak lehessenek a táborban, az otthonmaradottak sorsa miatt ne aggodalmaskodjanak, s minél kevesebben hagyják el zászlaikat. Jobbágyvédő politikájának célja másrészt, hogy megerősítse a jobbágyi osztályt az állam terheinek elviselésére. Ennek a jobbágypolitikának fontos láncszeme „a néptől független, fizetett, fegyelmezett reguláris katonaság." E politikája azonban nem hozott tartós eredményt. A kudarcot látszólag a rézpénz okozta; valójában „nem a rézgaras okozta, de az erősítette fel a társadalmi ellentéteket." (20) A szécsényi országgyűlés ismert eseményei (nemesi vezetés megerősödése, a szabadságharcban hűségesen szolgáló jobbágykatonák sorsának rendezetlensége), 1706-tól az általános válság mélyülése egyre súlyosbította a harcoló jobbágykatonák helyzetét. Legégetőbb problémájukról, a hajdúszabadság kérdéséről csak az 1708-as sárospataki országgyűlés dönt. Rákóczi „minden jobbágykatonát felszabadít a földesúri hatalom alól. ... Létrejötte szerves következménye volt a jobbágyság osztályharcának és egyenes folytatása az ónodi országgyűlés intézkedéseinek. De ekkorra a jobbágykatonák elvesztették hitüket. A pataki gyűlés intézkedett a gyalogok kiállítására vonatkozólag is, mivel a vármegyék, szabad királyi városok nagyrészt hátralékban voltak. Az elesetteket, elszökötteket sem pótolták. Elfogadták, hogy dicára kivetett pénzadó arányában állítanak ki a vármegyék összesen 12 000 gyalogot. A vármegyék minden 50 forint után állítsanak elő egy felfegyverzett gyalogot 1709. február végéig — ez volt a sárospataki gyűlés határozata. „Nógrádra 876 gyalog esett. A hajdúszedő Ebeczky Istvántól felének elengedését kérte. Azonban „az ország végzésének — jelentette Ebeczky — contraveniálnom nem lehetett." így Nógrádban már minden nyolcadik gazdának hajdúvá kellett lennie. Összesen 600 gyalogot állítottak ki. Ezek közül azonban sok elszökött. Az elszököttek pótlása a falvaknak nagy terhet jelentett. Több falu „triplán is recrutázott: kinek 100, kinek 50 forintjába került már 1 gyalog. Emiatt a vármegye ismét „könnyebb modalitásért" folyamodott. Nógrád kérését Ráday Pál is pártfogolta, mert remélte, hogy innen „vagy 700" gyalog állandó lesz." (21) A Nógrád vármegyére kivetett hajdúk számának, és a felfegyverzésükre fordítandó összegneks megoszlása járási bontásban a következő: 69