Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)
II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi állama és Nógrád vármegye
1704 első heteiben alakult ki Rákóczi mellett az új magyar állam szervező és végrehajtó testülete a Consilium aulicum, vagy ahogyan Rákóczi többször említette — Udvari tanács, minisztérium. Tagjai köznemesek, több közöttük Nógrád vármegyei, vagy erről az országrészről való, egymással is rokonságban lévő családok tagjai, Jánoky Zsigmond, Kajali Pál, Ráday Pál, Gerhard György, Vay Ádám, Radvánszky János, Bulyovszky Dániel, Platthy Sándor, Török András, Brenner Domokos és mások részletes életrajza még megírásra vár, s ha elkészül, egy méltatlanul elfelejtett, törekvéseivel, és műveltségével osztályostársaik átlagából messze kiemelkedő cso % port társadalmi természetrajzát kapjuk majd meg. Ebben az időben az államhatalom alapja a rendektől független hadsereg és ennek feltétele az ugyancsak szabad uralkodói rendelkezéssel előteremthető jövedelem volt. Legegyszerűbb és gyakoribb formája ennek az adó. Csakhogy Rákóczi adót nem vethetett ki. Nemcsak azért, mert a Habsburg állam adó- és kereskedelempolitikája következtében a lakosság nagyrésze készpénzben igencsak szűkölködött, vagy egyáltalán nem volt pénze, vagy mert Lipót császár uralma gyűlöletessé tette az adót, hanem mert már nem lehetett csak egyedül a jobbágyságtól szedni az adót. Zrínyi Miklós már követelte, hogy a nemesség is fizessen adót, amint láttuk miként a hegyaljaiak, a Nógrád vármegyei parasztság is tiltakozott az urak adómentessége ellen. Viszont a XVII. század második felében a Habsburg államhatalomnak a nemesség megadóztatását célzó kísérletei bizonyították, hogy az országos terhek, a közönséges terhek viselésének új elosztása korántsem egyszerű feladat. Nem egyedül az uralkodó elhatározásától függ, de még — a különben elképzelhetetlen — lelkes rendi felajánlás útján sem lenne megoldható. Széleskörű előkészítő munkát követel, az államgazdaság minden területét újra kell szervezni, mert különben a nemességtől ézedett adó nem lesz más, mint az amit ők jobbágyaiktól vesznek eí s így éppen a parasztság terhei növekednek. Rákóczi és köre a szabadságharc első évében áthidaló megoldásokkal kísérletezett. Élelmiszeradón kívül készpénzadót nem vetettek ki, hanem más jövedelemforrásokat nyitottak. Ezen az úton azonban már olyan tendencia érvényesült, hogy az országos terhekből a nemesség is kivegye a részét jobban, mint korábban. Ilyen meggondolások alapján vezették be a sókereskedelmi monopóliumot. 1703. december 26-án a tokaji táborból már Rákóczi azt írja Ugocsa vármegyének: „a só iránt lévén parancsolatja Romacsaházy praefectus hívünknek", de csak 1704. febr. 29-én kelt rendeletét ismerjük, amelyben megparancsolja Ramocsaházynak, hogy a sókereskedés „a nemes ország számára contiunáltassék", és se nemes se a szegényság ne kereskedhessek a sóval, majd 1704. március 11-én kiadott kiáltványában elvileg is megindokolja, miért vezeti be a sómonopóliumot. Ilyen elvi magyarázatra azért is szükség volt, mert például Máramaros vármegye már az év elején nehezményezte, hogy Rákóczi a sókereskedést „elvette". A fejedelem tehát félreérthetetlenül leszögezi, hogy a sómonopóliumot adó helyett vezeti be mégpedig olyan adó 50
