Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)
II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - N. Kiss István: Hadsereg, adó és társadalom a kuruc államban
A kassai gyűlésen, 1707 decemberében, megvitatva az adókivetés arányait és módozatait, kimondták: „igazságosabb, hogy a köznép könnyebb fizetést élvezzen", s így a nemeseket minden dica után évi 3, a jobbágyokat pedig 2 forint fizetésére kötelezték. Ugyanitt határozták el, hogy a katona-lovak pótlása kizárólag a nemesi birtokot terheli. Ez az adóforma kb. 2000 hátasló kiállítását, vagy 80 000 forint értékű megváltás ezüstben történő fizetését irányozta elő. A nemesség a személyes felkelés terhén kívül, mely hadbavonulást, vagy zsoldos tartását jelentette, részt kellett, hogy vállaljon az újoncozás költségében is. Az 1707. évi törvény értelmében a megyékre kivetett újonc-keretet („portalis hajdúk") jobbágyokkal és polgárokkal töltötték fel, "de a felszerelésükre szükséges pénz kétharmadát már a nemesekkel fizettették, s csak egyharmadát a parasztokkal. Ugyanakkor a nemesség mentes maradt egy sor olyan szolgáltatás, fizetés és adóteher alól, amely csak a jobbágyokra súlyosodott. így pl. a téli kvártély-adótól, mely a haderő fél évi eltartását jelentette, a katonai fogatok kiállításának, a közmunkák végzésének és a beszállásolásnak a terhétől, összegezve egy paraszti dicát (30 forint értékű jövedelmet) összesen 7,6 forint, míg egy nemesi dicát kb. 9,0 forint dica-adó terhelt. (Hiányzik a fenti tételekből a jobbágyokat terhelő fogatállítás és közmunka értéke, illetve a nemeseknél a személyes felkelésért fizetett megváltás összege.) Megállapíthatjuk, hogy bár a nemességet a készpénzben lerovandó adóknál valamivel jobban igénybe vették, a csak paraszti jellegű adók ezt bőven kiegyenlítették s végeredményben igazolódik a kuruc kormányzatnak az a törekvése, amely a dicalis adó terhét arányosan kívánta elosztani. (Mindez természetesen nem érintette a jobbágyság földesúri és egyházi adóterheit.) Sokszor szó esik a vármegyék ún. „kerékkötő" szerepéről és politikájáról a Rákóczi-féle államban. Ezt túlzott és tendenciózus megállapításnak érezzük, mert igaz ugyan, akad pçlda rá, hogy a megyei adminisztráció könnyíteni igyekezett a nemesi birtok adózásán, de a dica-adót, amitől az állam és a haderő további létezése függött, ők hajtották be, nemesen és paraszton egyaránt. A dicalis adórendszer hatékonysága meglepően jónak bizonyult. Mind az vegyes megyék, mind a kuruc hadbiztosság kimutatásai igazolják, hogy 1708 végéig a dicalis adót 90—95%-ig teljesítették, sőt a már válságos 1709. évben is mintegy 70%-os bevételről számolt be Rákóczi Gazdasági Tanácsa. Egyébként a kuruc állam összes jövedelmeinek több mint 90%-át a dicalis adó szolgáltatta. A teljes katonai teher, Bercsényi 1708. évi terve szerint, 4,7 millió zsold s 3,65 millió forint élelmezési és ruházati ellátás, összesen 8,35 millió forint, a fegyver és lőszerutánpótlás, valamint az újoncozás költségei nélkül. Ugyanekkor a teljes állami jövedelem, a francia segélyt és a hagyományos kincstári bevételeket is figyelembe véve, csupán 8,57 milliót tesz ki. A kuruc állam tehát gazdasági s politikai szilárdsága teljében sem tudta maradéktalanul ellátni és fenntartani hadseregét, bár ehhez igen jól szervezett, jövedelmező és a magyar történelemben addig példa nélkül álló demokratikus adórendszert fejlesztett ki. A nemest, parasztot, s városi polgárt egy36