Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Hopp Lajos: A szécsényi konföderáció és a lengyel példa

ben. Ezen gyülekezet elnökévé Bercsényi választaték ..." A hoszszas előkészületek után végre közös nevezőre jutottak szeptember 17-én. Bercsényi — idézi Tsétsi — „hatalmas beszédében adta elő a confoederatióba lépés hasznait, s az oda önként hajló rendeket buzdította, hogy azt alkotnák meg, felhozván például a belgákat, akik noha csak egy maroknyi nép, ezen egyességbe-lépéís által győzhetetlenekké, boldogokká s temérdek gazdagságúakká tették magokat. Ez a szerencse vár bennünket is, úgymond: kivetjük nyakainkból az elviselhetetlen igát... — s szeptember 18-án — ismét tüzes beszédet tárta, a confoederatio szükséges és nagy hasznú volta felől, felhordván például az elnyomott nemzeteket, melyek szabadságukat csak így nyerték vissza." A lengyel konföderációs formán kívül új és fontos példaként merül föl a többi névszerint nem említett ország mellett az ún. rajnai föderáció, a németalföldi „confoederált státusok" államszervezeti formája a spanyol háborúk idejéből. A szécsényi gyűlés eseményeit érdeklődve figyelő Des Alleurs, aki naplószerűen tájékoztatja a francia udvart az ülések lefolyásáról, megjegyzi, hogy a ,,dux" cím itt körülbelül annyit jelent, „mint a Stathouder Hollandiában". Az interregnum kimondását, egyébként nem szorgalmazó francia diplomácia számára „az új kormányzati forma" nem sok újat hozott, sőt továbbra is módot adott XIV. Lajosnak a magyar—francia szerződés elleni jogi érvek fenntartására. Csak két év múlva, kedvezőtlenebb kül- és belpolitikai viszonyok között, elkésve került sor az ónodi gyűlésen a Habsburg ház trónfosztására, Magyarország függetlenségének kimondására. A független fejlődés távlatait magában foglaló önálló nemzeti királyság helyett „a szabadságért fegyvert fogott Magyarország államformája a rendi konföderáció lett, amelynek a magyar küzdelmekben sem voltak egyértelműen haladó hagyományai, de Lengyelországban a főnemesi konföderáció a központi hatalom megszilárdítása helyett anarchiát és zűrzavart idézett elő. A rendi konföderáció nem a felkelés tényleges katonai erején nyugodott, és keresztezte a fejedelem centralizációs elgondolásait is, a főnemességnek pedig kedvezőbb lehetősége nyílt megragadnia a szabadságharc Vezetését." E helyes értékelés lengyel vonatkozású utalása túl általános és sommás, mivel a lengyelországi konföderációk jellemzését csak differenciáltan, az egyes konföderációk konkrét történeti körülményeinek figyelembe vételével lehet megtenni. S a lengyel konföderációk szerepe megítélésének bonyolult voltára éppen a kuruc magyar szövetkezés idején már létező sandomierzi és varsói konföderáció nyújt tanulságos példát. Ami Rákóczi nemzeti érdekegyesítő politikáját és a kuruc konföderáció tartalmát, társadalmi és politikai jellegét illeti, helyes annak hangsúlyozása, hogy a vallási kérdésben toleranciára, a rendi elkülönülés helyett a központi irányítás megvalósítására törekedett, s nemcsak a főnemesek és megyék egyesülését jelentette, hanem a bányavárosok, mezővárosok és hajdúvárosok részvételét is. De Rákóczi új, a harc érdekében történő összefogást sürgető politikájának társadalmi támaszai nem bizonyultak elég erősnek. „Nagyon világosan elébünk tűnik mindez a szécsényi országgyűlésen lezajlott, s 22