Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

II. Rákóczi Ferenc születésének 300. évfordulója - Wellmann Imre: Rákóczi államának kérdéséhez

úgy lehetett, ha sikerül közös irányítás alá vonni a helyi végrehajtás szerveit: ha a kézbe bajosan fogható földesuraságokat nem is, legalább a vármegyéket. Rákóczi kezdettől fogva világosan látta: ahhoz, hogy központi intézkedései az ország különböző részeiben talajra találjanak, nem nélkülözheti a nemesség helyi szervezeteinek segítségét. Az első időben, miután a lehetőséghez képest sikerült a maga embereit állítani a megyék élére, valóban támaszkodhatott is rájuk. Utóbb azonban, főképp a főúri befolyás megnövekedése óta, a vármegyék egyre kevésbé bizonyultak a központosított államvezetés alkalmas eszközeinek. Ahogy több és több áldozatot kellett vállalni, a helyi végrehajtás során a legjobban megtervezett és előkészített rendelkezések is csorbát szenvedtek, a nemesség partikuláris csoport- és egyéni érdekei egyre inkább napfényre jutottak. Megyei tisztviselők külön kivetésekkel sanyargatták az amúgy is súlyos teher alá vetett szegénységet a maguk javára, hadbiztosok a beszolgáltatott hízott ökröket a maguk silányabb jószágára cserélték. S főképp a nemesség megadóztatása talált ellenállásra: az urak nem egy vármegyében megpróbálták a maguk részét is a parasztság vállára hárítani, holott az ország népének teljesítőképessége mindinkább gyengült. 1708-tól fogva a császáriak előnyomulása folytán Rákóczi országának területe s ezzel a szabadságharc folytatásának anyagi bázisa fokozatosan összezsugorodott. Az 1709-i igen rossz termés, a pestis pusztítása s az előle való menekülés gazdálkodást bénító hatása tovább növelte a nehézségeket. Nem szabad elfelejteni, hogy a parasztság már a XVII. század utolsó évtizedeiben olyan rendkívüli megpróbáltatásokon ment keresztül, melyeket még békés időkben sem heverhetett volna ki egyhamar, már pedig a nyolc esztendei szabadságharc ugyancsak nehéz próbák elé állította. A küzdelem utolsó két-három éve már az elfáradás, az elszegényedés kétségtelen jeleit mutatja. Itt-ott már a Habsburg-uralom idejéből rossz emlékű katonai executióhoz kell folyamodni, hogy a hadak leg szükségesebb ellátását a föld népén megvehessek. Sőt, Rákóczi, aki a korábbi rendetlenség helyett pontosan megszabott mennyiségek rendszeres kivetésére s központi elosztására alapozta a hadsereg fenntartását, 1710-ben kénytelen beletörődni, hogy a csapatok ott keressék élelmüket, ahol találnak, s fizetésükre a kvártélybeli ellátáson felül pénzt is szedhessenek. Ez a sok munkával megszervezett rend rovására, önkénynek teret engedő megalkuvás már a bomlás nyilvánvaló jele volt. A maga feudális hatalmi igényein nyargaló uralkodó osztály önző értetlensége, a nép lelkesedésének ezzel öszszefüggő lohadása s anyagi kimerülése, objektív nehézségek fokozatosan aláásták Rákóczi nagyszabású országépítő munkájának ígéretes eredményeit. 18