Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 22. (1976)

Tudományos dolgozatok, tanulmányok - Gáspár János: Nógrád megye felszabadulása

rendelte, hogy ,,. . . a Front jobbszárnyának minél gyorsabban a Tisza nyugati partjára való áthelyezése után, széles arcvonalon tá­madást kell indítani a jobbszárny-erőkkel észak-északkeletről, a balszárny-erőkkel pedig délről, összehangolt csapással az ellenség budapesti csoportosításának szétzúzására." (13) A direktíva végrehajtása érdekében Malinovszkij átcsoportosította erőit, és a 27. és 53. hadsereg előrevetett osztagai november 6-án megkezdték az átkelésit a Tiszán, másnap estig egy összefüggő 80 km széles és 8—17 km mély hídfőt hoztak létre a folyó jobb partján, majd Füzesabony irányában bontakoztatták ki támadásukat. A né­met csapatok rendkívül szívósan védekeztek (14), ennek ellenére a főcsapás irányában támadó 4. gárda gépesített hadtest és a 27. gárda lövész hadtest november 15-én estig elfoglalta Jászberényt és ki­jutott a Jászárokszállás, Pusztamonostor, Tóalmás, Kóka terepsza­kaszra. A 27. hadsereg magasabb egységei ugyanerre az időre fel­szabadították Emődött, és így megszakították a vasúti és közúti ösz_ szeköttetést Budapest és Miskolc között. Az 53. hadsereg november 14-én birtokba vette Heves községet. A nagy veszteségek és a szov­jet nyomás arra késztette a német „Dél" hadseregcsoport törzsét, hogy november 16-án elrendelje a csapatok visszavonását a Mátra és Bükk déli lejtőin kiépített „Karola" állásba. (15) A támadás üteme — az elért eredmények ellenére — elmaradt a tervezettől. A legfelsőbb szovjet hadvezetés a november közepére kialakult helyzetből azt a következtetést vonta le, hogy a 2. Uk­rán Front meglevő erői nem elegendők Budapest elfoglalására, ezért november 14-én kelt direktívájával 200 harckocsid és 4000 embert bocsátott Malinovszkij marsall rendelkezésére a Front csapatai megerősítésére, illetve a veszteségek pótlására. (16) Az első kísérlet A Fontparancsnok terve — a támadás tervezettnél lassúbb üte­me ellenére — továbbra is az volt, hogy a Mátra—Bükk—Zempléni hegység vonulatát birtokba véve, a német „Dél" hadseregcsoportot megfosztja az összefüggő védelem kiépítésének lehetőségétől, majd a tartalékban levő, kellően feltöltött és pihent egységekből álló 6. gárda harckocsi hadsereget — a 7. gárdahadsereg sávjában — ütkö­zetbe vetve bekeríti a budapesti csoportosítást. Ennek érdekében Malinovszkij november 16-án parancsot adott, hogy a Front sereg­testei november 19-én a következő terepszakaszokat érjék el: (a Front sávjában jobbról-balra haladva) (17) 40. hadsereg Vámosújfalu-Boldva 27. hadsereg Szuhakálló, Nagyvisnyó, Bátor 53. hadsereg Pétervására, Kisterenye, Pásztó 7. gárda hadsereg Ecseg, Nógrádkövesd, Nógrádverőce, Lovas-gépesített csoport Szécsény, Balassagyarmat, Cserhátsurány 107

Next

/
Thumbnails
Contents