Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

években a többi község gyakorlatához hasonlóan választott komaasszony mellé már csak egy lányt hívtak. „Ez mán csak úgy flancbul vót — idézte nagyapja elbeszélését az 1896-os születésű Bagyinszki Pálné —, erre nem mondták, hogy komaasszony, csak úgy emlegették, hogy »lyánynak lett hívva«". Az ezzel kapcsolatos emlékek már nagyon halványak.

92 A gyermek még világra sem jött, amikor a keresztszülőket kiválasztották, sőt gyakran házasságkötés előtt megegyezett ebben a legény és a lány. Amikor a kérdés aktuálissá vált, elmondták a szülőknek szándékukat, ők azonban ritkán szóltak bele. Ha volt is észrevételük, javaslatuk, végül a fiatalok döntöttek. Korábbi gyakorlat szerint „idegent" hívtak, vagyis olyan személyt, akivel sem vérrokonságban, sem házasodás révén rokoni kapcsolatban nem voltak. Az esetek többségében a férj barátját vagy a feleség barátnőjét kérték fel erre a tisztségre. Általában a férfi „legénykori pajtása" részesült előnyben azzal az indoklással, hogy „az emberek jobban cimboráskodtak, azoknál nagyobb dolog vót az ilyesmi". Nyilvánvalóan itt a család patriarchális jellege is szerepet játszik. Volt rá eset, hogy a nősülés még szóba sem került, és a két legény már „komává fogadta egymást" a kocsmában, ital mellett. Történhetett ez akkor is, amikor a menyasszony vagy feleség beleegyezett férje választásába, illetve ha a férfi értesült arról, hogy felesége gyermeket vár. Utóbbi alkalomból, ha korábban már meg is egyeztek, újra megerősítették ezt és áldomást ittak. Ha az asszony jelöltjét fogadták el, legtöbbször ő szólt a „régi pajtásának". Ez nem járt különösebb formasággal, akár utcai beszélgetés keretében is történhetett. A férfiak is megerősítették egymás között feleségeik megállapodását, amikor legközelebb összetalálkoztak a kocsmában. . Általános az volt, hogy felkérték a keresztszülőket ; azonban, ha előzetes megegyezés nem történt, és a komának szánt házaspárnál hamarabb lett állapotos az asszony, ajánlkozni is lehetett. „Ember nemigen kínálkozott, azok megegyeztek elére", inkább az asszony barátnője részéről történt ez: „Mikor nekem lett az első (1936), akkor mán sokan rokonyt hittak. De nekem az iskolatársam lett. Együtt jártunk iskolába, meg lyánykorunkba is eljártunk egymáshoz. Na hát szóval, még mielőtt született a kicsi, találkoztam vele. Osztán mondja: »Te Örzsi, van neked, aki a kicsit elviszi majd keresztőni? Mer' én elvinném.« »Hát ha elvinnéd, jó'van.« Otthon aztán szóltam az uramnak. Nem vót neki semmi ellenvetése, hát így lettünk komasszonyok" (Csósza Istvánné, sz. 1915). A komaságra való felkérés tehát az ifjúkori barátság mélységének, jelentőségének elismerése volt, s a kapcsolat új formában történő továbbélését tette lehetővé.

93 Nem kellett azonban feltétlenül ifjúkori kapcsolatnak állni a komaság mögött. Ha valakit keresztszülőnek hívtak, megtiszteltetésnek számított, és indokolthatta az is, hogy a család iránti megbecsülésüket, tiszteletüket kívánják kifejezni a csecsemő szülei. Ilyenkor ritkán szóltak előre, csak a bába felkéréséből értesültek róla a leendő komáék. A megtiszteltetés e formája azonban esetenként nem 139