Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Patay Pál: Másfélszáz év régészeti kutatásai Nógrád megyében

kenységének hatására a Bányatársulat igazgatósági épületében hoztak össze. Ami mindezekből a második világháború utáni időre megmaradt, azt az 1950-es években átszállították Balassagyarmatra. A két világháború között a balassagyarmati Nógrád és Hont vármegyei Múzeum gyűjteménye csak igen lassan, leginkább ajándékozás révén gyarapodott. Kisebb ásatásokat elvétve ugyan végeztetett a Nemzeti Múzeum kutatóival. így 1934-ben Tompa Ferenc végzett feltárást Benczúrfalván a Majorhegy tetején lévő sáncon, 1936-ban pedig Gallus Sándor — az azóta Pest megyéhez csatolt — Radon és Pencen, X—

XI századi temetőben. A nagyobb szabású munkákat azonban a Nemzeti Múzeum a megyében a helybeli múzeum közreműködése nélkül hajtotta végre. Hillebrand Jenő 1926— 27-ben Zagyvapálfalván tárt fel 221 bronzkori urnasírt, Paulovics István pedig egy római hídfőállás-burgust ásott meg Nógrádverőcén (ma ez sem tartozik már a megyéhez). Kisebb ásatást végzett még 1936-ban Zichy István és Horváth Tibor a sóshartyáni Murahegyen egy honfoglaláskori, majd 1939-ben Mozsolics Amália Vizsláson egy bronzkori temetőben. Az akkor még Nógrád megyei Kösd gazdag késő vaskori temetőjének leleteit az ingatlan tulajdonosa magángyűjtőknek adta el. A második világháború a múzeumot igen erősen sújtotta. Berendezése, anyagának jelentős része elpusztult. A régészeti gyűjtemény károsodása 90 %-ra becsülhető. (Szerencsére megmaradt a leltárkönyv, aminek következtében az anyagot be lehetett azonosítani.) Ami megmaradt, elfért két kisebb ládában. Ennek ellenére a múzeum a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége, majd utóda, a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja gondoskodása révén hamarosan talpraállt; már 1949-ben régészeti kiállítás nyílt meg a falai között. 1950-ben pedig a szerző személyében régészt is kineveztek a múzeumhoz, amely időközben felvette a Palóc Múzeum nevet. Az elkövetkező években megindult a szakszerű régészeti kutatás, bár az anyagi okokból kifolyólag erősen korlátozott volt. A múzeum ásatási kerettel nem rendelkezett, így tervásatásokat nem tudott végezni. Leletmentésekhez is a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjától, később a Magyar Nemzeti Múzeum Adattárától kellett kérni ellátmányt. 1950—56 között mégis több jelentős ásatás történt. így Nagybátonyban 1950—51-ben lezajlott Korek József közreműködésével az addig legnagyobb bronzkori temetőfeltárás az országban, amely 972 urnasír felfedését eredményezte. Megemlíthetjük még a benczúrfalvai bronzkori, az ecsegi korabronzkori, a galgagutai későbronzkori telepen, valamint a nógrádkövesdi honfoglaláskori és szkíta temetőben végzett leletmentéseket. Jelentős volt még Gábori Miklós őskőkori kutatása is Honton. A szerzőnek 1957-ben a Magyar Nemzeti Múzeumhoz történt áthelyezésével egy időre leállt a régészeti kutatás a Palóc Múzeumban. Ásatások azért hellyel-közzel továbbra is folytak a megyében. A Nemzeti Múzeum részéről 1958-ban a szerző és Korek József 1958-ban Mátraszőlősön egy nagy kelta, Török Gyula és Salamon Ágnes 1960-ban Ságújfalun avar, Cs. Sós Ágnes 1966-ban Mátra21