Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Balázs László: Nógrádi László (1871–1939)

Az oktatás szelleme és színvonala messze elmaradt az élettől és a társadalmi igényektől: a tananyag korszerűtlen, az iskolák felszerelése elhanyagolt, az oktatásban és a nevelésben egyaránt a tekintélyelv, a kényszer uralkodik, a tanítás csupán a receptivitásra épít. A fenti ellentmondás következtében a hagyományos iskolák sem maradhattak érzéketlenek az új kívánalmakkal szemben, de a fejlődési folyamat lassú. Az új iskolák reagálnak az új követelményekre és előtérbe állítják a természettudományos és gyak:rlati műveltséget, valamint az élő idegen nyelveket, ellentétben a hagyományos iskolák erősen humanisztikus, a gyakorlattól idegen szellemével. Ugyanebben az időben indulnak meg a gyermek felszabadítására, érdekeinek védelmére irányuló törekvések is. A munkásmozgalom indít harcot a gyermek jogainak védelméért, rámutat a gyermekmunka kizsákmányoló jellegére, az iskolák (melyekben a munkások és szegényebb rétegek gyermekei tanulnak) elhanyagolt állapotára, az oktatás alacsony színvonalára, a műveltség mo~ nopolizálására. Ezekbe a törekvésekbe szervesen kapcsolódik be a 90-es évektől kibontakozó gyermektanulmányozás és a fokozatosan külön tudományággá fejlődő gyermekpszichológia. A polgárság haladó képviselői az új iskolák szervezői többnyire a polgári radikalizmus álláspont járói támadták a korabeli iskolát, mely főként a herbarti mozgalmat, mely lényegét tekintve a hagyományos nevelés átalakítására irányul — tag értelmezésben — reformpedagógia néven tartjuk számon. Szűkebb értelemben azokat az iskolákat jelzi, amelyek sajátosan lélektani, főként fejlődéslélektani nézőpontról próbálják és kívánják az iskolai nevelést megreformálni és új alapokra helyezni. E mozgalom központja Európában Genf. Elméletírói közül kiemelkedik Claparede, Dewey, Ferriere, Decroly és Piaget. A reformpedagógia egyébként századunk legnagyobb hatású polgári pedagógiai iránya. Sok huzavona és érdektelenség közepette Magyarországon is sikerült megalapítani a Gyermektanulmányi Bizottságot. 1906. február 21-én pedig háromévi értékes, a külföld által is számontartctt tudományos munkásság után megalakulhatott a Magyar Gyermektanulmányi Társaság. Az első egyesületi év végén a tagok száma 246 volt, 1913-ban 1200, 1919-ben 4000 körül. A tagság összetétele: pedagógusok, orvosok, gyermekbírák, gyermekpatrónusok és a gyermektanulmányozás iránt érdeklődő szülők, egyének. A Társaság működésének két iránya volt: 1. Tudományos oktatómunkásság, mely a normális és az abnormális gyermek általános és egyes életielenségeinek fejlődését vizsgálta, törvényszerűségeit kutatta еч ezek eredménveit a pedagógiában, a didaktikában, igazságszolgáltatásban s a g vermek védelemben alkalmaztak. 2. Népszerűsítés, mely a gyermeki élet egyes jelenségeinek, a gyermekre vonatkozó kérdéseknek a nagyközönséggel való közlését jelentette. Ezt a célt szolgálták többeg között a 213