Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

реп úgy illett megvenni, s a menyasszonytáncnál is midjárt a bérmakeresztszülők után következnek. Ha a bérmakeresztszülők meghaltak, vagy valamilyen oknál fogva nem vállalhatták a lakodalmi feladatokat, akkor a keresztvízről való keresztszülők helyettesítették őket. Azokban a falvakban, ahol csak a legutóbbi években szokás mást hívni bérmakeresztszülőnek, még nem alakult ki teljesen az új gyakorlat. Ezt az átmeneti állapotot jól példázza a pataki Nagy Gáspárné (sz. 1906) elbeszélése: „Az unokám mán úgy bérmálkozott, hogy ez a mostani pap vót. Szóval neki mán mást hittak az anyjáék bérmakeresztanyának. No oszt jött a lakzi. Otthon beszéltük a menyemmel, hogy most mán mi legyen. Hogy melyiket híjjuk násznagynak. Hát oszt megegyeztünk, hogy a keresztvízrül való keresztapát illeti a násznagyság. Oszt úgy gondolja el, ezek olyan szemtelenek vótak, mán a bérmakeresztapjáék, hogy elgyöttek ide. És hogy remélik, őket híjjuk majd. Avvót a nagy szerencse, hogy nálam vót éppen a keresztvízrül való keresztanyja a lyánykának. Mi benn vótunk az elsőházban. Oszt az hallotta az egészet, hogy ezek hogy kínálkoztak fel, mer' a konyhából behallatszott. Aztán kihíttam közéjük, sírt is szegény. Megmondta nekik, hogy ha mán ilyenek, hogy így erőszakoskodnak, ők nem bánják. Meg hogy nem haragszanak ránk. De azér' csak nem jöttek el a lakodalomba, hiába ment át értük a fiam, meg a gyerekek is." A keresztgyermek életének jeles alkalmaihoz kötődő ajándékozáson, lakodalmi teendőkön kívül kevés szerepe volt a keresztszülőknek. Nem mondható, hogy rendszeresen látogatták volna a gyermeket: „Vót, hogy átjött keresztanyám, beszaladt kérni ezt-azt, vagy elbeszélgetni. Amikor éppen vót rá érkezése. Akkor szóltak néhány szót, hogy de megnőttünk, megy-e az iskola. De nem vót abban semmi szabályosság" — emlékszik vissza az 1897-es születésű Dúló Jánosné. Ügy vélekedtek, „a gyermek nevelésibe nem köll beleszólni, az a szülő dóga". „Vót mondjuk, hogy olyan rossz vót a gyerek édesapja, hogy a keresztapa mán nem tűrhette tovább. Akkor figyelmeztette a komát, hogy «Hagyd a családod békességbe!» De az olyannak mán nem nagyon számított" (Drajkó Istvánné, sz. 1916). Szerepük inkább a tanácsadásra korlátozódott gazdasági kérdésekben, párválasztásnál, a szülőkkel szembeni nézeteltérések esetén, de nem volt köteles a keresztgyermek megfogadni. Ha támogatásra, pénzre volt szüksége, csak akkor fordult kereszt szüleihez, ha a szűkebb családi körben nem tudtak segíteni. Ugyanez jellemző az árván maradt gyermek felnevelésére is. Szórványosan előfordult, hogy a keresztszülők vették magukhoz, de inkább nagyszülei, a szülők testvérei gondoskodtak róla. Arra több példa van, hogy a gyermektelen keresztszülők elvállalták egyik keresztgyermekük felnevelését, ha a komáéknál bő gyermekáldás volt, különösen ha azok szegényebb sorban éltek. Erre azonban csak akkor került sor, ha saját testvéreik gyermekei közül nem tudtak valakit magukhoz venni. A gyermeket nem adoptálták, és ha elhalálozás esetén hagytak is rá valamit, a vérrokonoké volt az elsőbbség. Egy-két esetet említenek mindössze, amikor ilyen körülmények között a keresztgyermekre 156