Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

években, amely szerint kedden és szombaton kellett vinni három héten keresztül. Mindössze Ipolyszög és Csesztve esetében látszik hagyományosnak, hogy nem minden nap vittek. Az utóbbi község régi gyakorlatával kapcsolatban megemlítem, hogy a ..lyánynak hívott" keresztanyára nem vonatkozott az ételhordás kötelezettsége, ő csak keresztelőkor vitt süteményt. Első alkalom egységesen a szülést követő nap volt. Mindig délben kellett vinni. Ilyenkor a komaasszony jobbára ki sem ment a határba, ha volt, aki elkészítse helyette az ételeket, akkor H-ig dolgozhatott. A legnagyobb dologidőben az idősebbek szerint „nem várta a poszrikot senki", legalábbis délben. Este, mikor hazajött a komaasszony a mezőről, akkor ment csak vele. Ez alkalomból volt, aki a vasárnap délutáni ruháját is felvette, bár gyakoribb a hétköznapi viselet, de „kimenősön".

120 Mindig egyedül ment, legfeljebb, ha nagyon sok ételt vitt, anyósa, anyja vagy nagyobb gyermeke segített neki, de csak a kapuig, be már nem ment, ha hívták sem. Ami az ételeket illeti, kötött étrendet nem találtam. Sokan felsorolják, hogy melyik nap mit vittek, ez azonban szinte adatközlőnként eltérő.

121 Az ételféleségekben megegyeznek, de ezeket jobbára ötletszerűen válogatták össze, figyelembe véve a pénteki húsevés vallási tilalmát. Levest minden alkalommal vittek: „A leves nagyon köll a fekvőnek, hogy legyen teji." Ezit első nap tejeskávéval is helyettesíthették, Leggyakoribb a húsleves, de a tehetősebbek igyekeztek egyszer-egyszer disznóhúsból vagy marhából főzött levest is vinni. A leveshez mindig készítettek csíkot. Pénteken vagy tojásos levest,

122 vagy reszelt levest

123 adtak. A leveshúst általában benne hagyták a levesben, ilyenkor nem számított külön ételnek. A húsból álló második fogást csak a módosabbak vitték minden alkalommal. Ez lehetett töltött vagy töltetlen sült tyúk, „tojásba sült cibe" (csirke), „aki jobban rá akart tenni, kirántott húst is vitt". Szegényebbeknél — a keresztelőt leszámítva — elég volt egyszer húst vinni. Ilyenkor is gyakran a félig főtt tyúkot töltötték meg, töltelék nélkül átsütötték, vagy „kisütték tojáson". Második fogásnak számított a „sült tojás" is, ezt legtöbbször mindenki vitt egy alkalommal. Ugyancsak minden nap vittek valamilyen süteményt. Ezek jobbára megegyeztek a keresztelőkor szokásos tésztafélékkel. Lehetett pampuska, herőke, ferentő, mákos vagy túrós csík,

12

'

1 rétes, kifli, túrós lepény, lábatlan tyúk (gublog mazsulyaszőlővel),

125 nagykalács

126 vagy morvány)

21 Ez utóbbi kalácsféléket vagy pénteken vitték, amikor nem volt hús, vagy az ételhordás utolsó napján. A két világháború között egyre gyakoribb a szalajkás nevű tészta.

128 Bort, pálinkát is szokás volt vinni minden nap, felváltva. Az ételek mennyisége jóval több volt, mint amennyit a gyerekágyas el tudott volna fogyasztani, jutott belőle a többi családtagnak is. Különösen ha a keresztanya módosabb volt, mint a fekvő, akkor igyekezett az egész családot ellátni. „Én sokat vittem, mert nagy család közé mentem" — emlékezett vissza egyik ilyen helyzetben levő adatközlőm. A szegényebbek is igyekeztek, hogy „rendesen meccsinálják, ahogy illik", még ha sokszor a szó szoros értelmében meg is böjtölték utána. Az ételeket ugyanúgy csomagolták be, mint keresztelőkor. Egyik 150