Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 21. (1975)

Kapros Márta: A keresztelés szokásai az Ipoly menti falvakban

neki ingecskére, „csizmicskára", az adományok azonban őt magút illették. Férfivendégtől az asszonyok a kapuban elvették a kalapját, és csak pénzért válthatta ki. A nők kocsmába mentek az összegyűlt pénzen, s útközben a házak kapujához hamuval töltött ócska cserépfazekakat vagdostak.

67 Ugyancsak fizetniük kellett a férfiaknak a „megpatkolásért", ami abban állt, hogy a jókedvű menyecskék égő forgácsot raktak a csizmájuk sarkára, és addig verték a talpukat egy fadarabbal, amíg meg nem kapták a pénzt. A szerző részletesen beszámol a komaasszony ételhordásáról, aminek falvanként kötött étrendje volt. Egyik példának Litkét hozza: 1. nap „tej, rántotta, morvány, bor. 2. csíkleves, csirke, sütemény, morvány, bor, 3. túrós csík, pampuska, morvány, bor, 4. rántottás tyúk, herőke, morvány, mézespálinka, 5. mákos ferentő, morvány, bor, 6. túrós lepény, morvány, bor."

68 Az ételek mennyisége annyi volt, hogy az egész család jóllakhatott belőle. Megállapítása szerint a komának nem sok szerepe volt, s a gyermek halála esetén „oda van a komaság". A lakodalom leírásánál utal rá, hogy a kérő legtöbbször a legény „édes keresztapja" és egy idősebb rokon.

60 A fejezet végén röviden szól a megye szlovákjairól is.

70 A sátoros ágya.t csak Paróca vidékére tartja jellemzőnek. A komapárok száma náluk több, eseteként hat is lehet. Leírja, hogy a keresztelőről hazatérve az újszülöttet letették a földre a következő rítusszöveg mellett: „Pohana zmo odnesli, oz krestêna zmo donesli naspek!"

71 Utána kislányt az anyja, fiút az apja emelte föl.

72 A témánkra vonatkozó szakirodalom általános ismertetésekor szándékosan nem tértem ki Nyáry Albert A palóc anya és gyermeke című dolgozatára.'

:i Nem mintha a társadalomnéprajz bantakozásánál nem illette volna meg utalás, hanem azért, mert anyaga szorosabban kapcsolódik az általam vizsgált területhez.

74 A tanulmány keresztelőre vonatkozó része

75 összefoglalva a következő. A leány még kelengyéjébe elkészítette a cifra sátorlepedőt amivel szülés után majd elfüggönyözik az ágyát. A komapár általában egykorú volt a szülőkkel. Elvben mindenki azt választott, akit akart, de jobbára az azonos gazdasági, társadalmi szintű családok hívták egymást. A felkérést nem lehetett visszautasítani. A névadásnak nem tulajdonít különösebb jelentőséget a szerző, jobbára a megszokott nevekből választottak, egyes falvakban a helybéli földesúr és családtagjai után is szívesen nevezték el az újszülöttet. Szülés után 2—3 nappal vitte el a komaasszony és a bába a csecsemőt megkeresztelni. Ilyenkor, ha tehetősebb volt a keresztanya, pénzt tett a gyermek pólyájába. A keresztelői lakomát nem említi, ír azonban a nyolc namg tartó poszrikról,

76 amelynek főétele a tyúkleves és a ..rántottéba sült tyúk". Vitt még a komaasszony kávét, süteményt, öntött kiflit, mézes, mákos ferentőt. Ha a keresztlány férjhezment, gazdagabb keresztanya megcsináltatta számára az ünnepi főkötőt. A keresztapát semmilyen kötelezettség nem terhelte keresztgyermekével kapcsolatban. A komaságra vonatkozóan még megjegyzi, hogy a keresztelő révén a komaasszony egész rokonsága rokoni viszonyba kerül az újszülöttel, s annak leendő feleségével, férjével, gyermekeivel. 133