Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Zólyomi József: Nógrád megye népi építkezése a levéltári források alapján (1700–1850)

Néhány adatunk a lepedő díszítését is ismer­teti. 1735-ben Nőtincs községben „vászon hímes lepedőt", 1739-ben Füleken reczével díszített le­pedőt írtak össze. 270 Az ágyra való lepedőt retzé­vel díszítették 1759-ben Zelene községben is. :<71 Sztaniszló Márton becskei jobbágy 1771. évi kár­jegyzékéből tudjuk, hogy két ágyának lepedője széles csipkével volt díszítve. 272 Podrecsány (Pa­takalja) melletti Szirota pusztán lakó jobbágynak „Selyeméi varot Két lepedő"-jét, a pinci juhász­nak ugyancsak „Egy selyem varrással" hímzett lepedőjét lopták el 1816-ban. 273 Derékalj. 1722-ben említik először Kalló köz­ségből. 374 Anyagára, illetve készítésére egy ada­tunk utal: 1759-ben egy zelenei jobbágynak kár­jegyzékében „két derekaly négy nyistes hajban" szerepel. 275 Forrásainkból azt is megtudhatjuk, hogy a derékaljat tollal szokták megtölteni. 1722­ben egy kallói jobbágynak „derekalyba való lud Tollyu" is a tűz martaléka lett. 276 A derékalj dí­szítéséről nem tudunk. Vánkos. Gácslehota községből említik először 1722-ben. 277 Forrásainkban fej?l, vánkus néven említik. Csesztvérol (1726) párna, illetve hosszú párna névvel is ismerjük. 278 A vánkos huzatának vánkus haj, illetve fejel haj volt a neve. 279 Anyagára, díszítésére gazdag anyagot őriznek forrásaink. 1739-ben „Takács Szőtte pamutos Vánkus" szerepel az egyik füleki jobbágy kár­listáján. 280 Az alsósztregovai bírónak „hét pa­mukkal szövött vánkushaj"-áról tudunk 1758­ban. 281 Hatala István becskei jobbágy 1771. évi tűzkárában 22 darab „Pamukos fejel haj"-at ír tak össze. 282 1787-ben két vadkerti jobbágyot meg loptak; az egyiktől „egy tarka vánkus hajat", a másiktól „3 kék és veres pfamukal vegyes ván­kus hajat" vittek el. 283 Borgulya Tamás losonc­apátfalvi bírótól ellopott tárgyak jegyzékében „3 Vánkus haj, az ketteje Festett, az harmadig 4 nyistes pamukal Szőtt" szerepel 1796-ban. 284 A sidi juhásznak „1 vánkus haj fehér veres pa­mukkal" volt szőve 1816-ban. 285 A vánkost ke­reskedőktől is vásárolhatták. Erre utal egy 1816. évi adatunk is, amely szerint a Nógrád megyé­ben kirabolt két Zólyom megyei (Bruznó köz­ségben lakó) csipkések holmija között több „Pa­mukkal átt szőtt vánkus haj" is volt, amelyek­nek végei ki voltak varrva. 286 Litkei (1761), beos­kei (1771) adataink szerint a vánkos pehellyel, illetve tollal volt kitömve. 287

Next

/
Thumbnails
Contents