Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)

deléséről azonban nincs adatunk és így azok beszerzése nyilván teljes egészében az arra rászorulókat terhelte. A felszerelési tárgyak nagy hiányával ellentétben áll az orvosi receptek nagy száma, ami a kórház betegvizsgálati tevékenységével függ össze 1874. július 7-én 10.000 darab recept űrlapot rendeltek (II. 309.: 980.). Július 23-án ezt megsürgették és még 5.000 darab lábadozó-jegy (Resconwalescens Scheine) elkészítésére kérték a budapesti Fanda és Frohna-féle nyomdát (II. 347.: 1052.). Július 27-én a cégnél ismét megsürgették a rendelés teljesítését (И. 338.: 1069.). A receptnyomtatványok viszonylag gyorsan fogytak. 1875. november 12-én ugyanennél a nyomdánál, ismét 10.000 darab, de most már nem német, hanem magyar feliratú receptet rendeltek

j de kifogásolták az árát, mert az előző évben 100Ü darab űrlapért csak 2 ft-ot kért a nyomda (III. 541.: 1053.). Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a kórházi beszerzések nem adnak tiszta képet a tényleges helyzetről. Salgótarjánban ugyanis volt gyógyszertár és ennek tulajdonosa igen szoros kapcsolatban állt a társulattal. Valószínű, hogy nagyon sok kórházi felszerelési tárgyat is az ő révén szereztek be. A gyógyszerész Rubint Károly és a társulat viszonyára nézve igen jellemző az alábbi 1875. márvius 18-án kelt levél: „1875. évi február 7-én kelt becses megkeresése folytán beleegyezik a társpénztári választmány, miszerint a még hátra lévő ötezer forintnyi tartozását, folyó évet beszámítva, öt év alatt, negyedévenkint 250 ft-tal, lefizethesse. A kamat 6 % helyett 7 %, amelyet közösen állapítottunk meg" (III. 91.: 304.). Zemlinszky fenti, magyarnyelvű levele arra enged következtetni, hogy a gyógyszerész a társulat anyagi támogatásával tudott csak gyógyszertárat létesíteni Salgótarjánban. A kórházon kívüli gyógykezelés a járványos megbetegedések időszakában igen nagy lehetett. Az 1873. évi nagy kolerajárvány vidékünket sem kerülte el. Az augusztus 4-i jelentés szerint Salgótarjánban már heten haltak meg kolerában (I. 102.: 1282.). Arról, hogy „lázas megbetegedés" milyen mértékben terjedt el a társulat munkásai között^ a szeptember 1-i jelentésben azt olvassuk, hogy „a doktor szerint mintegy 300 lázas betegünk van" (I. 160.: 1481.). A szeptember 3-i jelentésben pedig ez áll: „A betegállomány az egész év folyamán jelentős volt. A láz szakadatlanul tombolt és bizonyára most a legrendkívülibb mértékben. A legszorgalmasabb munkások 2—3 hónapig nem voltak a helyükön, és így a szokásos keresetüket nem képesek elérni. Megköszönjük tehát munkájukat és, hogy ne nyugtalankodjanak, ingyen maradhatnak, de elhallgatjuk előttük, hogy alkalmas munkásokat tudunk a helyükbe szerezni" (I. 166—167.: 1496.). A következő napi jelentésben már szó is van a helyükbe felfogadott prembergi vájárok Salgótarjánba utaztatásáról (I. 170.: 1505.). Az, hogy ez a „lázas megbetegedés" kolera volt-e vagy valami más, nem derül ki forrásunkból. Az azonban bitzos, hogy járványos volt. A bányamunkások körében elterjedt járványos lázas megbetegedés, ha megfelelő számú új munkást kapott volna a BI, a megbetegedettek elbocsátásához vezetett volna. Ez azonban csak kis részben történhetett meg, mert a szeptember 10-i jelentésben ez olvasható: „ezen a héten munkásaink egészségi állapota ismét javulóban van" (I. 189.: 1538.). A lázas megbetegedések azonban még november elején is előfordultak. A november 6-i jelentés szerint Pfaff bányagondnok emiatt kért néhány napi betegszabadságot. (I. 335.: 1867.). 1874 nyarán ismét gyakorivá váltak a megbetegedések a munkások körében, ami főleg a darabos szén termelésének csökkenésében jelentkezett. Zemlinszky július 30-i jelentése szerint a megbetegedések a július 12-től 18-ig terjedő mun226