Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Kapros Márta: A gyermekekre vonatkozó preventív és produktív mágikus szokások az Ipoly menti néphagyományban

»Ne gyüjjön felém, mer' agyonüttetem magát!« Erre mán felébred az anyósa, de az nem látott semmit. Akkorra mán eltűnt az asszony" (örhalom, elmondta Ballá Ignácné, sz. 1899.). Amint látjuk, az egyik védekezési mód, ha az asszony nem megy ki a hívó hangra, vagy ébren van és vigyáz a gyermekre. Amíg a keresztelő nem volt meg, a kisgyermekes házaknál egész éjjel égett a lámpa. A gyermeket nem tették csak a keresztelő után blöcsőbe, addig a sátor mögött feküdt az anyjával. A fal felől belülre volt téve egy párna, azon volt a dunnika (vánkos, amibe a gyermeket pólyázták), hogy „ne férjen mindjárt hozzá a gonosz". Ha valamiért mégis le kellett szállnia a fekvőnek az ágyról, „a szent kereszt jelét otthagyta" (szenteltvízzel keresztet hintett a gyermekre). Az asszony azonban nehezen tartotta magát szülés után, ezért valaki — legtöbbször az anyja — egész éjjel virrasztott a családból, nehogy elcseréljék az újszülöttet. (Ezek az adatok valamennyi községben ismeretesek, néhol a cselekvések indoklása már nem egyértelmű.) Már a Ludányhalásziból idézett történet is mutatja, hogy meg lehetett tudni, ki akarta kicserélni a gyermeket. Litkén is azt tartották, hogy ha megjelenik a boszorkány, a gyermekágyas mondja azt neki: „Gyere holnap reggel, adok majd pirítóst, fokhagymás kenyeret!", s akkor másnap „valóban" beállít az illető." Már utaltunk rá, hogy a kicserélt gyermek csúnya, nyomorult. A külső rendellenességeken túl hamarosan kiderült az is, hogy nem fejlődik, illetve fejlődése körül szokatlan jelenségek észlelhetők. Az ilyen gyermek „olyan kis öreg vőt, csak ült a kályha mellett (Csitár),

7

'' „nem beszílt sose, csak a feje nőtt neki" (Bernecebaráti).

75 A bajon igyekeztek segíteni. Legteljesebb az alábbi adat: „Megint öreganyám beszélte, hogy az is így vót kicserélve, az a gyerek... Ment oda valami ember, tudós vót, aztán mongya neki, az anyjának: »No, próbáljon csak vele: aggyon néki majd ha enni ad, kis bögrét meg nagy kanált, hogy a kanál majd nem fér a bögrébe. Hát osztán csak figyeljék meg a gyereket, tud az beszélni.« Akkor csak hallják odakint: »Na, kis bégre, nagy kanál, hogy egyek belőle?« — nagy mérgesen mondta a gyerek. Akkor osztán azt javasolta, hogy fűccsenek be a kemencébe, oszt akkor a gyereket ültessék a lapátra, hogy majd a kemencébe vetik a gyereket. Nyomban a kéményen vetették be az asszony saját gyerekit: »Ne kutya, ezt vesd be e, ezt égessétek meg!« Így cserélték vissza a gyerekét az asszonynak (Csitár, elmondta Sebők Andrásné, sz. 1881.).

76 Hasonló eljárást ismertek Bernecebarátiban is.

77 A kisgyermek problémamentes fejlődéséhez tartozik az is, hogy ne legyen beteg. A gyermekbetegségek elhárításának és gyógyításának gazdag anyagára a jelen dolgozatban nem térek ki.

78 Mindössze egy betegséggel foglalkozom, mert az ehhez fűződő szokások, hiedelmek nélkülöznek minden racionális alapot, így dolgozatom válogatásának szempontja szerint szorosan ide kapcsolódik. A szemmelverés, rontás, ígézés néven emlegetett betegség tünetei oly általánosak, hogy sokféle kór beletartozhat, ennek következtében igen gyakori volt. Az ilyen gyermek „nem nevelődött, csak rítt", „elhalványodott", lesoványodott, éjjel nem alszik vagy éppen sokat ásít, „nyüszörög, maradatlan", a szeme olyan homályos, „mint aki be van pókhálósodva", vagy ha az emésztése nincs rendben, máris készen állt a diagnózis: mevverték szemvei. Az általam vizsgált községekben általánosan ismert, hogy az olyan ember „szemit kell félni" elsősorban, akinek össze van nőve a szemöldöke. Sokszor az illető nincs is tisztában ezzel a képességével, tehát az ártó szándék nem tudatos. Például maga az anya is megronthatta gyermekét (Litke). Ezért nem 87