Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)

Az ilyen iszapáradatok ellen a BI kétféleképpen igyekezett védekezni. Az egyik mód az utak melletti árkok tisztítása, a másik az erdősítés és a fásítás volt. Az árkok tisztítása Salgótarjánban nemcsak a kolónia területén, hanem a MÁV töltése mentén húzódó árkokra is kiterjedt (IV. 538.: 1877. II. 7., 84.). Az erdőstíés és a kolóniák belső területének fásítása igen sok adat segítségével követhető nyomon forrásunkban. 1874. február 22-én például a vedrődi Zichyuradalom kertészetéből 29 fajta, több száz gyümölcs- és díszfát rendelt Zemlinszky (I. 572—573.: 288.), március 25-én pedig 300 ezer erdei fenyőcsemetét a jablonczi erdőigazgatóságtól (II. 60.: 455.). Április 30-i igazoló jelentése szerint a faültetés „mind a két kolónián( vagyis Salgótarjánban és Inaszón) és a zagyvái kertben főleg a kipusztult fák pótlását célozta" (II. 126.: 636.). A valóság ezzel szemben az volt, hogy mind a két kolónián új fasorokat ültettek az utcák szegélyén, miként az több jelentésből kitűnik. Tűzesetekről alig van tudomásunk. Az 1873. augusztus 11-éről 12-ére virradó éjjel leégett az egyik fabarakk (I. 135.: 1423.), 1877. november 5-én éjjel 11 órakor pedig a kolónia gyepmesterének házán a tetőzet, mikor ő a kolónián éppen a munkáját végezte. A kár 300 ft-ot tett ki (IV. 5.: 1877. XI. 6., 996.). Társulati tűzoltóságról — bár kétségtelen, hogy volt — alig találunk közvetlen adatokat forrásunkban. Az étkezőház Forrásunk hol „étkezőház"-nak (Speisehaus), hol „vendéglő"-nek (Wirthaus) nevezi a salgótarjáni kolónia társadalmi életének ezt az igen fontos tényezőjét. Joggal nevezhetjük „intézmény"-nek is, amely a vendéglátói tevékenységen túlmenően a kaszinó szerepét is betöltötte sőt szálloda is volt. Vendégszobái az üzemet felkereső felettesek, vagy meghívott vendégek éjszakai nyugalmáról gondoskodtak. Az épület belsejében megfelelő módon elkülönített helyiségek álltak a tisztviselők és a munkások rendelkezésére, ami még jobban kiemelte az étkezőház zártkörűségét. Fontosságát az is bizonyítja, hogy a BI sokat foglalkozott a berendezésével, bútorokkal és étkészletekkel való ellátásával. Az étkezőház épülete 1873 őszére készült el, vagy akkor, nagyobb átalakítás után, berendezését teljesen felújították. Ezt tételezhetjük fel az 1873. szeptember 3-i jelentés alapján, amikor a BI a következő bútorok és berendezési tárgyak beszerzését kérte az étkezőház (für das Speisehaus) számára: 3 db kis reggeliző asztal, amiket az ablakhoz lehet állítani, 2 db kerek asztal, amelyeket „amerikai lenvászonnal" borítanak (viaszos vásznat értettek alatta) és 4 lábnyi legyen az átmérőjük; 2 db 5 láb hosszú és 3 láb széles diófából készült asztalt az olvasószoba (Lesezimmer) számára; 1 db 4 vagy 4 és fél láb hosszú asztalt a vendégszoba számára: 1 kétajtós szekrény diófából, 1 db vas ruhafogast, szintén a vendégszoba számára, 2 db vaságyat, teljes ágyberendezéssel, 1 db éjjeliszekrényt. Továbbá 6 nádból készült ülőkét; 20 nádszéket, 4 nád karosszéket, 2 nádkanapét, 2 csinvattal bevont díványt, 2 nagyobb méretű aranyrámás tükröt, 3 köpőládát, 1 csizmahúzót, 1 ruhafogast és 1 billiárd asztalt, golyókkal és dákókkal „Mindezek a hivatalnokok étkező- (egyúttal billiárd-), olvasó- és vendég(vagyis szálló-) szobáinak a berendezését szolgálják", de egyúttal azt is kijelenti a BI, hogy ezek csak a legszükségesebb berendezési tárgyak. Mellékelik egy. a készítményei jóságáról és szépségéről híres — de sajnos nem megnevezett magyar asztalosegyesület árajánlatát is (I. 165—166.: 1496.). Előző nap, szeptem223