Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)

jegyek Inászóra szóló kiadását megszüntette. A húskimérést azonnali hatállyal megtiltotta „és munkás személyzetünket utasítottuk, — jelenti a BI az IT-nak —, hogy hússzükségletét Tarjánban szerezze be" (II. 374—375.: 1095.) Ugyanekkor Floch pénzügyi tanácsosnak is írt a BI levelet, amiből megtudjuk, hogy Hoffmann tartozása 2456 ft 57 kr-t tett ki és többszöri felszólításra sem mutatta be a munkásoktól átvett húsjegyeket, hogy azokat ellenőrizzék és elszámoljanak vele. (II. 378—379.: 1096.). — Az inászói munkások szempontjából a BI és Hoffmann vitájában az volt a lényeg, hogy annak következtében most asszonyaink a távoli salgótarjáni társulati mészárszékben voltak kénytelenek hússzükségletüket beszerezni. Hoffmann megtagadta a felmondó levél átvételét, bár annak tartalmát — amint azt a szeptember 23-án Flochhoz írt levélből megtudjuk — Pfaff bányagondnok, majd pedig Seymann pénztárnok, azt előtte felolvasta. Sőt Feldmann, IT-i tanácsos legutóbbi salgótarjáni látogatását is felhasználták arra, hogy közölje Hoff mannái a felmondást, aki akkor kijelentette, hogy az egész ügyet most hallja először. Hoffmann ezután is, a felmondásról tudomást sem véve, tovább mérte a húst a társulattól bérelt helyiségekben és természetesen az átvett jegyekkel sem számolt el (II. 495—496.: 1326.). Konok magatartásának nyilván a zagyvái, inászói és szőrcsi munkások látták némi hasznát, mivel húsért nem kellett Tarjánba menniük. Végül is sikerül a BI-nak Hoffmanntól megszabadulnia, mert Zemlinszky 1874. december 30-i jelentésében arról értesítette az IT-ot, hogy a rendelkezésre bocsátott 2000 ft kevés, mert csak a Hoffmannak visszafizetendő óvadék 1000 ft-ot tesz ki (II. 705.: 1743.). Hoffmannal és ügyeivel még ezután is számos irat foglalkozik. A vásárlási jegyek különböző értékűek és különböző színűek voltak. Például 1875. december 15-én, a megadott forma szigorú betartását kérve, a következő értékű jegyeket rendelte meg az IT útján a BI

; minden fajtából 10—10 ezer darabot: 1 ft-os, 10 kr-os, 5 kr-os, 1 kr-os, mind „erős" kék és piros papírra nyomva. A rendelés összesen 80.000 jegyre vonatkozott (III. 609.: 1165.). Ez a nagy száni is mutatja, hogy a provizorátus, a bányagondnokság milyen nagy forgalmat bonyolított le

? hiszen évente többször is előfordult kisebb-nagyobb tételű jegyrendelés. Azt, hogy a munkások a tüzelőt is jegyre kapták volna, nincs adatunk forrásunkban. Arra nézve azonban igen, hogy tüzelőt nem megengedhető módon szereztek maguknak. Az 1874. augusztus 5-én kelt, Szilárdy Ödönnek írt levélből ugyanis kiderül az, hogy a BI munkatársai által „a régi posta háznál szétrombolt" 71 öl hosszú kerítés kártalanítási díja fejében 42 ft 90 kr-t a számlája javára írtak (II. 390.: 1116.). Ezzel Szilárdy elégedett volt. Ügy látszik azonban, hogy Szilárdy meggondolta magát, mert az augusztus 9-én kelt jelentésben az IT-hoz intézett panaszáról és újabb követeléséről találunk említést, amit azonban a BI visszautasított (II. 403.: 1137.). A lakáskörülmények és a kolónia A társulat tisztviselőinek és munkásainak szervezett letelepülését az üzemi érdekek követelték meg. Az így létrejött bányásztelepülés — épületeinek létesítése, karbantartása, tűzvédelme, útjainak és utcáinak tisztántartása és általában mindaz, amit egy lakótelep ügyeinek intézése megkíván — sok elintézendő feladatot rótt a Bl-ra. Ilyen lakótelepek azonban nemcsak a BI központjá219