Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Belitzky János: Adalékok a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. bányászainak munka- és életkörülményeihez. (Az 1870-es évek igazgatási levelezéséből)

Az egyes munkás-, szegődményes-, alkalmazotti és tisztviselő-kategóriák munkakörülményeire és életmódjára vonatkozó adatok Tulajdonképpen a föld alatt dolgozó bányamunkások különböző kategóriáival kellene kezdenünk az adatok részletes elemzését. Ezt azonban a levélmásolati könyvek — erről tanúskodó — adatainak nagymérvű hiánya miatt mellőznünk kell. Ezeket a bányászokat általában csak „munkások"-nak nevezik a levelezések, és ritka az olyan eset, hogy a „vájár" és a „csillés", illetve „csillés rakodó" munkáskategóriákat megkülönböztetik. Van azonban két adatunk, amit szükségesnek tartunk megemlíteni. Az 1873 nyarán kulmináló járványos megbetegedések a vájárokat sem kímélték. A szén termelésben nélkülözhetetlen beteg szakmunkások pótlására igyekezett tehát a BI máshonnan vájárokat szerezni. A toborzás eredményéről az 1873. szeptember 4-i jelentésből értesülünk, amikoris a következőket tudatta a BI az IT-csal: „Jelentkezni fognak önöknél prembergi vájárok, akik számára Pesttől idáig ingyenes vasúti jegyet biztosítottunk. Kérjük azokat számunkra kiadni" (I. 170.: 1505.). Hihető, hogy ez a Premberg a magyarországi legrégibb kőszénbánya, a Sopron melletti Brennberg nevének az elírása, és, hogy ezek azok a munkások, akiket a szeptember 8-i jelentés szerint az Emma- és az Űj-akna termelésének fokozására vetettek be az előző napon (I. 181.: 1528.). Sokkal több az olyan adatunk, amely a földalatti munkát kiszolgálók, tehát a felszíni munkások körülményeiről nyújtanak képet. Ezek sorában, úgy véljük, első hely illeti meg a gépműhelyt és annak dolgozóit. A gépműhely és az ott dolgozók 1872-ben már érezhető volt, hogy bizonyos ipari és kereskedelmi ágazatokban dekonjuktura fog bekövetkezni. Ennek ellenére a korszerű termelésre törekvő cégek kezdenek egyre nagyobb súlyt fektetni a technikai berendezések modernizálására. Ez a törekvésük egyrészt a termelés fokozásának másrészt a drágább kézi munkaerő kiküszöbölésének célkitűzéseiből fakadt. Beí'olyásolta az a körülmény is, hogy a dekonjunkturális szakasz időtartama nem volt előre látható. A modernizálást azonban csak tőkeerős vállalatok tudták sikerrel végrehajtani. Hazánkban ezen a téren is az élenjárók sorába tartozott a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., amely ekkor bővíti külföldi és hazai gyártmányú gépekkel a keskeny vágányú bánya vasúti mozdony park ját; gépesíti a bányák fel vonóberendezéseit; saját kezelésbe veszi mozdonyai, valamint egyéb gépei javítását; és új gépműhelyt is építtet. Az új gépműhely számára is sok gépi berendezést — gőzgép, fúrógépek, esztergapadok stb. — szereztek be a pesti Eder testvérek cégtől, amint az a BI. 1873. július 16-án kelt megrendelőlevélből kitűnik (I. 58.: 1145.). A régi gépműhelyben található géptek és felszerelési tárgyak jegyzékét 1873. auguasztus 23-án küldték meg az IT-nak (I. 135.: 1423.). Az új gépműhely épületének elkészültéről szeptember 1-én küldtek jelentést. Átadásakor ugyanis 79 ft 44 kr-t költöttek ételre-italra, amely rendkívüli kiadást eképpen indokolta meg a BI: „szokás, hogy nagyobb objektumok esetében, amikor azok gyors elkészülte kívánatos, ünnepséget tartanak." (I. 159—160.: 1481.). A gépműhely átadása után annak további fejlesztésével is sokat törődtek. így pl. már 1873. szeptember 7-én Chemnitzbol, az ottani szerszámgépgyártól egy esztergapadot rendeltek (I. 179.: 1520.). Áttekintve azonban a levélmáeolati 196