Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

Rendkívül nagy energiával, megtorló intézkedésektől sem visszariadva biztosította a katonai kiképzéshez elengedhetetlenül szükséges fegyelmet. Tán visszariasztó, de az akkori súlyos helyzetben mindenképpen indokolható lépés volt az első hadbírósági ítélet, melyet a váci táborban hozitak. Nem főbenjáró katonai bűn, hanem hazaárulás, nem az ellenség előli gyáva megfutamodásért kellett Paulich János nemzetőrnek — aki Vác városért állt be katonának — meghalnia, hanem azért, hogy elrettentő példaként szolgáljon mindazok számára, akik „nem a legelső, legfontosabb katonai erénynek tartják a szoros engedelmességet." E szerencsétlen nemzetőr azért került szeptember 8-án hadbíróság elé, mert a parancs ellenére mezítláb vonult ki, és nem engedelmeskedett, sőt erőszakoskodott az őt börtönbe szállítani akaró őrökkel. Ezért a hat közvitézből, négy káplárból, négy őrmesterből, négy hadnagyból és két főhadnagyból álló hadbíróság az egész tábor előtt halálra ítélte. Ivánka az ítéletet jóváhagyta, és azt a helyszínen, a tábor szemmeláttára azonnal végrehajtották.

103 Bármennyire megdöbbentő és tán vitatható a fegyelem ily drasztikus eszközökkel történő fenntartása és megszilárdítása, — mely természetesen nem általánosítható — az adott esetben magyarázható, sőt szükséges volt. A fegyelem fenntartását azonban nemcsak Ivánka táborában, hanem minden honvédzászlóaljnál szigorúain megkövetelitek. Tudjuk, hogy a nagy francia forradalom hadseregének példájára a mi honvédségünknél is működtek az úgynevezett zászlóalj becsületbíróságok is, melyek a parancsnokok tudta nélkül ítélkeztek és végeztek azokkal, akik a zászlóalj becsületére harcközbeni magatartásukkal szégyent hoztak. A váci tábor parancsnoka azonban nemcsak a fegyelmet tartotta fenn, hanem mindent megtett annak érdekében, hogy nemzetőreit ellássa, felszerelje. Állandó levelezésben állt a Nemzetőri Haditanáccsal, a megyékkel, az előbbitől ágyúkat, lőfegyvereket, éles töltést, kardot, az utóbbiaktól fehérneműt, bakancsot, köpenyt, takarót kért, követelt és kapott, melyet köszönőlevelei bizonyítanak.

104 A nógrádi nemzetőrök csak szeptember 13-án érkeztek meg Vácra, ahonnan ekkorra a Pest megyeiekből álló I. és II. zászlóalj már kiindult. A nógrádi önkéntes mozgó nemzetőröknek csupán a felszerelését egészítette ki Ivánka, és az egész zászlóaljat jó minőségű belga karabélyokkal szerelte fel. (A magukkal hozott kaszák, vasvillák, vadászpuskák visszakerültek a megyébe, hogy azokkal újabb nemzetőröket szereljenek fel.

105 Szeptember 19-én, a táborba érkezés után egy hétre már Lovasberényben összpontosították a Dunán inneni nemzetőröket, köztük a nógrádiakat is. A nógrádiak tehát azonnal követték az 1. és 2.-ik zászlóaljat, és Pest, Törökbálint, Tárnok, Vál, Lovasberény útvonalon szeptember 19-re Lovasberénybe érkeztek. Kiképzésük, gyakorlásuk az ellenség elé való vonulásuk alatt történt meg. Ez annál is nagyobb katonai teljesítmény, mert a belga előtol tő puskák kezelése viszonylag sok gyakorlást igényelt. A pákozdi ütközet előtt a lovasberényi táborból Ivánka már azt jelentheti seregéről: „a sereg jóhangulatú... melyet a legjobb lélek lengi át... engedelmesség és jóakarat kevés kivételtől eltekintve ... szorgalmatosan tanulnak ... a fegyelmet vaskezekkel tartom fenn ... rövid idő múlva hathatós, harcképes alakulattá válnak". Nagyon nehéz körlümények között történt meg a kiképzés. Ugyancsak Ivánka utal arra, hogy több mint 150 betege van, kiknek többsége az erőltetett menet következtében, egyresze pedig a legszükségesebb ruhák hiánya miatt dőlt ki. Tíz nap múlva Pákozdnál 15Ö