Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szabó Béla: Jobbágyfelszabadítás és honvédelem összefüggései Nógrád megyében, 1848–49-ben

f alól felmentettünk egyenlőképpen, ha tehát a nyereség egyforma, legyen a teher is közöttünk hasonlóan felosztva. Vágynak nevezett helységünkben többen egész, félhelyes gazdák, jó birtokú zsellérek, akik családdal ugyan ellátva nincsenek, de a nyert szabadsággal szinte úgy élnek mint mi, ezektől is követelhető a helyettesítés, ha a kiállás nem is." A forradalomtól szabadságot és birtokot kapott telkes jobbágyban jelentkező tőkés mentalitást tükrözi az a levél, amelyet az Országos Nemzetőri Haditanácsnak írtak. Ebből kitűnik, hogy a szabadságért, a vívmányok megvédéséért nem kívánnak fegyvert fogni, az önkéntességre való hivatkozással.

83 A megye vezetőségének azonban döntenie kellett, hogy mihez ragaszkodik inkább; az önkétesség szigorú betartásához, vagy a nemzetőrök kiállításához. Néhol az egész lakosság vállalta a községre eső önkéntesek fogadási díját. Tíz romhányi zsellér például azért panaszkodik, hogy annak ellenére, hogy negyedteleksek, de 40 akó boruk terem, a község elöljárói kötelezték őket, hogy „az önkéntesekért fizetésben" részt vegyenek. Azért tartják sérelmesnek ezt, mivel ők a nemzetőri listán nem szerepelnek. Arra kérik tehát a megyét, hogj vagy mentse fel őket, vagy kötelezzék a többi zsellért is, hogy nekik a fizetésben segítsenek. A levélben szerepel az a kitétel, hogy más községekben a költségek fizetésében azok a zsellérek is résztvesznek, akik egyáltalán nem szerepelnek a nemzetőri listán. Kézenfekvőnek látszik az a gyakorlat, amit bizonyára a megye több helységében követtek is, hogy a község egész lakosságát kötelezték a községre eső önkéntes fogadási díjának kifizetésére. Van példa arra is, hogy nem mindig pénzért fogadták a közeégek az önkéntest. Ezt bizonyítja ^ára Péter példája, aki Szakáll helységért állt be katonának, annak reményében71íogy~a~helység egy zsellér telket ad számára, és Ígéretet kapott arra vonatkozólag is, hogy a község öreg szüleinek házát azon felépíti. A házon és telken kívül még 8 kila (4 mázsa) rozsot is ígértek. A helység azonban nem teljesítette ígéretét. A nevezett önkéntes századparancsnoka 1848. november 11-én írt a megyének, hogy kényszerítse a községet az adott szó teljesítésére. A megye a szolgabírót utasította, hogy a dolgot vizsgálja ki és azt „lehetőleg elintézni iparkodjék".

85 Nem egyszer adás-vétel tárgyává aljasult az önkéntesek kiállítása, özvegy Nagy Maris, „gyarmati lakosnő" panaszából azt tudjuk meg, hogy fiát, ki még 18 éves sem volt „Nagy Gábor és Kapuszka József urak 150 váltóforintért beverbuválták." Aztán az újoncot eladták Rimóc helységnek 200 forintért. A fiú — állítólag azért, mert nem Gyarmatért, hanem Rimócért kell neki katonának állni — az utolsó pillanatban meggondolta magát és 150 váltóforintért új újoncot, Kacser Mihály fiát fogadta fel maga helyett. A vélt sérelem, melyért anyja panaszt tett az, hogy a fiút, aki eddig adta-vette magát, végre mivel sorköteleskorú volt, katonának akarták vinni, de mos már nem pénzért.

80 A mozgó nemzetőrség kiállítása során is érvényesült, a későbbiekben még inkább általánossá vált gyakorlat, hogy a falu szegényeit, szolgákat, munkanélküli mesterlegényeket igyekeztek a községek, illetve az összeírtak maguk helyett a táborba küldeni. A kivonuló önkéntes mozgó nemzetőrség túlnyomóan a megye szegényeiből állt. Szeptember 3-án a megyei teljhatalmú választmány a váci táborba induló 1200 nógrádi önkéntest hat századba osztotta és kinevezte a tisztikart.

87 A kivonuló nemzetőrség parancsnoka az elsőkapitányi ranggal felruházott Horváth Pál nemzetőrségi őrnagyi segéd lett, aki kiszolgált katona, nyugállományú őrmester volt, később a minisztérium által a rendes seregben tiszti rangra emel154