Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 20. (1974)

Szvircsek Ferenc: A magyar iparfejlődés hatása a XVIII–XIX. századi Nógrád megye üvegiparának fejlődésére

1894-ben 42 működő üveggyára volt az országnak, közüle 23 volt 47, regenerátoros kemencével felszerelve. Megoszlásuk a gyáraknak a következő volt : 7 táblaüveggyár, 27 öblösüveggyár, 8 öblös- és táblaüveggyár.

72 A nógrádi gyárak száma is csökkent. Ezek valószínűleg nem tudtak megbirkózni a felsorolt nehézségekkel és beszüntették üzemüket. Erre a sorsra jutott a nagymúltú, bzovai és Balassa-Huta (Balátszhuta) is 1894-ben. A modern követelményeknek megfelelő (regenerátoros gázkemencés) 23 üveggyárból a szűkebb értelemben vett Magyarország területére 19 jutott. A Nógrád megyeiek a következők volta : a CsehBrezo kisközséghez tartozó zlatnói üveggyár, három regenerátoros gázkemencével; Salgó-Tarjánban a palackgyár, regeneratív gáz és három kádkemencével; a Kossuch János családi betéti cég Szinóbánya kisközséghez tartozó Katalinhutai üvegtelepe, három regeneratív gázkemencével; Schwarz A. és Fiai cég kezelésében a Pálfalván felépült táblaüveggyár, egy regeneratív kádkemencével; hároni nyújtókemencével; Pock János táblaüveggyára, Málnapatak nagyközséghez tarotzó Farkasvölgy-pusztán, két regeneratív gáz és két nyújtókemencével; végül Kuchinka István örökösei Málnapatak nagyközséghez tartozó szamotercsi üvegtelepe, regenatív gázkeimencéjével. összességében a magyar korona országai gyáraiban négy kádkemence volt üzemben, ebből kettő Nógrád megyében, Salgótarjánban és Pálfalván. 38 gyárban tégelyes kemencét használtak. Nógrád megyében hat üveggyár volt a modern technikára berendezve, a kor színvonalának megfelelően, a szűkebb értelemben vett 19 magyarországi üveggyárból. A Magyarország területén lévő 23 gyárból 17 öblösüveget készített; az öblösüvegeket készítő 17 gyárnak 38 kemencéje, 326 tégellyel, és 3 kádja, a táblaüveggyártásban egy gyárnak 1 kemencére 8,6 tégely jut, míg a táblaüveggyáraknál ez az arány 1 kemence 8 tégely.

73 Az' üveggyárak legnagyobb része az ablösüveg legtöbb német és fajtáját készíti. Felvetődött azonban már saját érdekükben a specializálódás gondolata is így azok a gyárak, melyek az öblösüveg mellett a táblaüveggyártással is foglalkoztak, ezzel felhagytak és csak egyféle terméket állítottak elő. Ez a gondolat valósult meg már a két újonnan alapított gyárban, Salgótarjánban és Pálfalván, ahol csak egyféle terméket készítettek, az előbbiben öblösüveget, az utóbbiban táblaüveget. A modern technkiai követelményeknek jobban megfelelő gyárak mellett azonban működtek még a hagyományos tüzelésű üveggyárak is a megyében. Ezek a gyárak a fás és kvarcos helyekre települtek, olyan helyekre, ahol a fa más módon nem lett volna értékesíthető, így olcsó tüzelőanyaghoz jutottak. Ez a kezdeti adottság, később hátrányukká változott. Termelésük közönséges palackokra, zöldes ablaküvegekre szorítkozott, áruik a környék piacain találtak gazdára. Nagyobb üveghutáink, berendezésük minősége szerint a következők voltakPárád, Bükkszád után a harmadik az „Első Magyar Üveggyár Rt." kezelésében lévő üveggyár, Málnapatak nagyközség mellett, Hámor telepien, mely 1868tól működött és két közönséges fatüzeléses kemencével rendelkezett. A többi huta kisebb, többnyire egy közönséges kemencével rendelkezett, ennek megfelelően kisebb erővel is dolgozott. A megyében ilyen jellegű gyár volt a Kossuch János családi betéti cég bérletében lévő táblaüveggyár, a Málnapatak nagyközség melletti Látka üveggyártelepen, melyet 1820-ban alapítottak. Felszereltsége egy közönséges és egy nyújtókemence volt. Mindkét üveggyár vízierőre épült. Üvegcsiszolás és köszörülés e gyárakban is folyt, mert a rendelkezésre álló vízierőt — a zúzóművek üzemeltetése mellett — a csiszolóüzemben is hasznosították. De jellemző az is, hogy sokféle terméket készítettek, és csak a környékre 114