Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Szabó Béla: Madách Imre közéleti tevékenysége Nógrád megyében

erőszaknak nem sikerült... Magyarország törvényhozó testülete, mint tengeri rabló álzászlója vagyunk a külföldi elámítására pellengérre állítva." Deák Ferenc feliratának legtöbb pontjával egyetértett, de érezte, hogy a felirat az elvfeladás lejtője, az egyezkedés az engedményadás útja, éppen ezért szembehelyezkedik a felirattal, mert mint mondja „a követelésink pedig épen úgy nem lehetnek engedés tárgyai, mint lenni vagy nem lenni, mint élet és halál.. Ezért pártolom én ... a határozat formáját, mert azt tartom jogaink védelmében óvatos politikának." Szavazatát az 186l-es országgyűlés határozati pártjának javaslata mellett adta le. Azoknak az aggályoskodóknak, kik azt mondták, hogy a határozat nem kötelez senkit, azt felelte, hogy nem is lehet várni ettől az országgyűléstől tényleges eredményeket. Madách előtt az októberi diploma, a februári pátens nyilvánvalóvá tette ezt és az országgyűlési padsorból a haladó emberiséghez szólt. „A jelenben mást nem is várok, mint azt, hogy megértsen a világ, s hiszek létünk biztos voltában a jövőben, mert e megértett szó a jog, igazság és haladás szava leend. összecsaphatnak még egyszer felettünk p. keserűség setét hullámai: de a mi győzelmünk csak idő kérdése, a durva erőszak csak efemer győzelmet arathat, az eszme fölkel és közvagyonná lesz, melyért első kimondói elvérezének."

78 Madách Imre látnoki szavai beteljesedtek. Az 1861-es országgyűlést a király feloszlatta, mert még a feliratban foglaltakat sem tartotta elfogadhatónak. A „keserűség setét hullámai" újra összecsaptak fejünk felett, a Schmerling-provizóruim időszakos abszolutizmusa nehezedett újra az országra. Madách Imre, mint a nemzet függetlenségének mindhalálig hű bajnoka, a polgári haladás gonodolatának zászlóvivője nem adta fel eszméit, nem vált megalkuvóvá. ígéretéhez híven, emelt fővel térhetett vissza Nógrádba választóihoz, sajnos már nem a további politikai küzdelmek vezetésére, hanem a „tisztességes halálra". 1864. október 5-én már nem volt az élők sorában. * Nem kellett megérnie, hogy osztálya hogyan adta fel félve áz elnyomottaktól, a nemzetiségektől, gazdasági elnyomorodástól a függetlenségi elvet, és hogyan vált hajlamossá a megegyezésre. Azoktól a forradalmi erőktől való félelem vitte ezt az osztályt az alkudozás útjára, mely forradalmi erőkben Madách a jövő, a nemzet függetlenségének zálogát látta : „Sírom kinnt álljon szabadban, Honnan messzi, messzi látni; Nap sugara, éj viharja Járjon azt meglátogatni... S fergeteg ha jő robogva, Gondolom, hogy népem ébred, Számadást tart — és haragján Múltja vész — jövője éled. S álmodom tán így sokáig, Ámde dőre nem lesz álmom, Egykor testesül bizonnyal, Jól tudom, s nyugodtan várom." (Síromra)

79 109