Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kiss Aurél: A lírikus Madách

KISS AURÉL: A lírikus Madách A költő, akit a Tragédia tett halhatatlanná, s akinek más drámáival újabban ismerkedik a közvélemény, a magyar líra egyik legfényesebb korszakában élt és alkotott. Kortársai s részben pályatársai közé tartozik Vörösmarty, Petőfi és Arany, Vajda és Tompa. Madách számára a kor nagy élményei mégsem a lírai formákban fogalmazódtak meg, noha verses, s kifejezetten lírai műveinek száma nem csekély. Ügy tűnik,, maga Madách sem tulajdonított verseinek nagyobb esztétikai jelentőséget. Erre vall az a tény, hogy lírai alkotásait korántsem gondozta akkora figyelemmel, mint más műveit. Közismert ugyanis, hogy a versek annotálúsának kérdéseit a Madách-filológia mai napig sem oldotta meg teljesen. Ennek a ma már megoldhatatlannak látszó problémának oka is figyelemreméltó a Madách-líra helye, helyzete szempontjából. A költő életében mindössze 10 verse jelent meg, nem számítva azt a néhány zsengét, mely 1840ben a költő saját kiadású füzetében látott napvilágot kis példányszámban. Ezért is készült élete végén Madách versei kiadására, de alkotásait nem időrendben, hanem tematikus egységbe szedte, mintegy maga is érzékeltetve a változás, a fejlődés helyett az érzelmi- hangulati és műfaji szempontok elsődlegességét életműve lírai részében. A szelektált és a költő által véglegesnek szánt összeállításhoz fűzött az Útravaló verseimhez c. lírai utószó programszerűen fogalmazza meg Madách esztétikai felfogását, pontosabban ars poeticáját: .. .Mert nem ha újat mond, ér a szívhez a dal, Csak hogyha azt, mi benne szunnyadsz, Életre költi, vágyakkal áthat, Mosolyt a kedvnek, búnak könnyt ha hoz... Vegyen hát minden, ami illeti Borágot, rózsát, vagy ciprust fűzérnek, Vegyen, ha szíve dallal van teli." A vers kép- és gondolatvilága, általában stílusa sajátos módon korszerű és konzervatív egyszerre. A költői témákat és hangulatokat felidéző szimbólumok, a költészet funkciójáról kissé didaktikusán megfogalmazott gondolat a romantika felfogását idézi elénk, azt a romantikát, mely Berzsenyi lírájában rejtezik, s 49