Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kerényi Ferenc: Madách világnézetének néhány kérdéséről. (Vázlatok Az ember tragédiája I. és II. színének elemzéséhez)

találkozunk vele... A vers kozmogóniai szempontból ennél jelentősebb: Madách „nagy Elohimokról" ír (közöttük van Lucifer is), azaz ismerte és felhasználta a Jehova-hit politeista eredetének motívumát. A költeményben ehhez igazodik a teremtés megjelenítése is

: „Szellemek, hű társim! Jöjjetek, jöjjetek! Mindenki teremtsen, mint szeszélye súgja, Közösen készítsük el a porvilágot, Majd meglátjátok, mi jót nevetünk rajta." Jehova teremtett önképére férfit, Mint bábot készítünk a gyermek-színpadra, Melyen olyan furcsa méltósággal játszik Szem elől elrejtett sodronyán vonatva. „Készen áll a föld, most kormányózzuk együtt.'" Szólott Lucifer, — „Nem, az csak engem illet! Viszonzá Jehova; vagy nem-é teremtem A földnek királyát?" — s amint mondta, úgy lett. Az idézett sorokból is előcsillan Lucifer öntudata, ami jóval hangsúlyosabb, mint a Tragédiában; romantikus titán-lázadása itt egyértelműen elismerést és bizonyos fokú tiszteletet vált ki Madáchból. Az I. színben kissé visszatér a hagyományos és közismert bibliai ábrázoláshoz, ugyanakkor szinte megismétli verse gondolatmenetét, innen a vitatott két sor. A drámai költemény tömör és feszes dialógusai azonban nem magyarázhatnak, így az utalás homályosnak marad meg, míg a korábbi vers ismeretében Lucifer magatartásának indítékai könnyen és jól elemezhetők. Az „együtt teremténk" utalásnak kitekintés nélkül is van értelme a műben. Láttuk, hogy a teremtés utáni, az Ür képviselte mechanikus rend tézisével szemben — permanens lázadásával — Lucifer az értelmi diszharmónia állandó antitézisét képviseli. A szintézis nem itt, hanem a XV. színben bontakozik ki, és ebben az Űr meghatározza Lucifer helyét: Hideg tudásod, dőre tagadásod, Lesz az élesztő, mely forrásba hoz, S eltántorítja bár — az mit se teszEgy percre az embert, majd visszatér. De bűnhődésed végtelen leend Szünetlen látva, hogy, mit rontani vágyói, Szép és nemesnek új csírája lesz. (4084—4090. sor) Ebben az értelmezésben új tartalmat nyer Lucifer szembenállásának permanens jellege, s így valóban jogosult, hogy közös teremtésről beszél. Ki kell emelnünk még az előbb elmondottakból a szintézis megfogalmazásának késleltetését az utolsó szín legvégső percéig. Az ilyen kitűnően felépített, éles konfliktus a mű egész folyamán nyitva áll, mert Lucifer is rendelkezik ahhoz esélyekkel, hogy az Űr hatalmát annak legkedvesebb teremtményében, az emberben sikerrel támadja. Ez pedig nem történhet másként, mint az eleve eldöntött bibliai eseménysor bizonyos változtatásaival. Lucifer alakja minőségében változott meg közvetlen előzményhez,