Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 19. (1973)

Kerényi Ferenc: Madách világnézetének néhány kérdéséről. (Vázlatok Az ember tragédiája I. és II. színének elemzéséhez)

tét, az értelmet, az érzelmet és az akaratot, mert „ö az erő, tudás gyönyör egésze." (5. sor) Az első, futólagos közlés itt hangzik el a teremtésről is, amelynek mikéntje világnézeti viták, indulattól feszülő csatározások tárgya lett a természettudományt mai értelmében megteremtő XIX. század közepére a természetbúvárok, hittudósok és gondolkodók körében egyaránt: Dicsérje őt a föld és a nagy ég, Ki egy szavával híva létre mindent. (2—4. sor) Megtestesült az örökös nagy eszme, lm a teremtés befejezve már. (9—10. sor) A vallásfilozófiai töltettel feszült indítás többet ígér, mint a Faust égi prológusa: a Tragédia I. színe nem lesz pasztellszínekkel megrajzolt állókép, szerzőnk nem\ fogja a költői ábrázolás geothei erejével semlegesíteni a filozófiai mélységű és értékű kérdésfelvetést — ennek poétái eszköztára talán nincs is birtokában —, hanem óriási szellemi erőfeszítéssel saját világnézetéből próbál választ csiholni. Az Űr előtt elzúgó teremtett világ megjelenítését izgalmas kettősség hatja át. A keret ismét egyházias. A hallható hátteret a szférák zenéje adja, amelynek létét itt csak a költői szándék indokolhatja, hiszen Madách korára a csillagászat régen megcáfolta már, méltán nevezi tehát híres Kosmosában hangmítosznak a természettudós ismeretterjesztő, Alexander Humboldt. Az előtérben újra az angyalok kórusa. A kozmosz egészét viszont már a tudomány feltárta törvények igazgatják: Két golyó küzd egymás ellen, Összehullni, szétsietni : S e küzdés a nagyszerű fék, Pályáján továbbvezetni. (29—32 sor) A newtoni tömegvonzás költői átfogalmazása ez, amelyet a XIX. század materialistái (Humboldt, Büchner) kutatásaik előzményének vallottak és használtak, de átfogó jellegére bizonyítékul szolgálhat, hogy az utópista szocialista Fourier az emberi kapcsolatok, a munka és a társadalmi tagozódás vizsgálatához is alapelvként alkalmazza. A teremtett világ azonban nemcsak mozgásban van, hanem egyszersmind változásban is; ez már egyértelmű lépés az egyházi felfogástól a materialista olvasmányhatások ábrázolása felé. A szerzői utasításban említett „ködcsillagok" emlékeztetnek arra, hogy a korabeli kozmogóniában, némileg továbbvitt formában a laplace-i elmélet él, amely a ködfoltokból származtatott bolygókat, naprendszert, a hőelmélet és a mechanika alaptörvényeinek közbeiktatásával : Ott születendő világok, Itt enyészők koporsója, Intő szózat a hiúnak, Csüggedőnek biztatója. (41—44. sor) Arany János, a Tragédia első kritikusa meg is rótta érte a költőt: „Ha a teremtés után mindjárt kezdődik a színmű, talán nincs helyén enyésző világokat látni még." A súlyosabb kifogás azonban nem itt érte Madáchot, hanem az Úr szavaiért, amelyek még az angyalok kara előtt hangozva fel, összefoglalják a mechanikusnak, öntörvényűnek ábrázolt 29