Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Kiss Aurél: A dzsentriábrázolás stílusproblémája Mikszáth műveiben

gabb. A hivatalnokká vált középbirtokosi réteg falun és városon egyaránt szinte feudális kíméletlenséggel igyekezett konzerválni a társadalmi állapotokat. Werbőczin nevelkedett jogászok, akik feudális szemléletükkel az államapparátusra döntő befolyást gyakoroltak, a társadalmi fejlődés egyik legnagyobb gátjává váltak. Mint a közélet legfeltűnőbb képviselői, ők határozták meg a társadalmi ideológia vázát, a közízlést és az életmód külső és belső tartalmát. Nacionalizmusuk és antiszemitizmusuk, az ezeréves supremácia gondolata, a haladó eszmék legfőbb ellenfele lett. E folyamat egyik tükörképe a 80-as évek elején lezajló d z s e n t r i—v i t a volt. A hírlapi vita híven tükrözi a dzsentri sorsának változását, annak társadalmi visszhangját, s ami a leglényegesebb: a dzsentri helyét a társadalom szerkezetében, súlyát a politikai életben. A 70-es években is — a jobbágyfelszabadítás, s általában az 1848-as áprilisi törvények ellenére is —a nemesi Magyarország politikai erői irányították az ország életét, határozták meg a közvéleményt, s a társadalmi élet különböző fórumain jelentkező megnyilvánulások hangulatát. Ezzel magyarázható, hogy a gazdasági bajok krónikussá válásának korszakában, mikor erőteljesen megindult a középnemesi családok lába alól a föld, a társadalom minden rétegére kiható válság időszakában a fő figyelem a dzsentri sorsának alakulása felé fordul. A dzsentri az a középnemes, aki hajdani társadalmi-gazdasági fényének roncsaiba burkolódzva görcsösen ragaszkodott politikai hatalmához, életformájához, a körülmények kényszerítő erejének engedelmeskedvén a birtokosi egzisztenciát felcserélve az állami szolgálattal, s ezzel önálló társadalmi funkciójáról, ható tényezői mivoltáról lemondott, pusztulását tragikus színben látta és láttatta. A vita első fázisában megjelenő írások a 70-es évek végén a dzsentrikérdést belülről vizsgálták, a folyamat tragikus vonásait emelték ki, s a válsághangulat hatalmába került közírók a magyarság pusztulását látták a dzsentri válságában. A nemzeti lét problémájának érezték a hanyatló középnemesség útját és sorsát. A vészharangkongató írások inkább a tények rögzítéséig jutottak csak el, a megjelent cikkek a folyamat aggasztó jellegét éreztették, az egyre élesebben jelentkező problémákat nem közgazdasági, -hanem politikai szemmel nézve, a nemzeti politika vezető erejének pusztulásaként látták. A válsághangulattal egyidőben jelentkezett a dzsentri megmentését célzó bírálat, s naiv politikai elképzelések sorozata, a monarchia dualista rendszerének átalakítására, jórészt az agrárius szempontoknak megfelelően. A nemzeti konzervativizmus jelentős közírója, Asboth János volt az első, aki a dzsentri érdekében, s annak belső állapota ellen felemelte bíráló-mentő szavát. Felhívta a figyelmet a társadalmi glóriával övezett középnemesi réteg belső bomlási folyamatára. Az ASBOTH által kezdeményezet társadalmi „vizsgláat" teljes intenzitásában a 80-as években jelentkezett. A bírálat, a kritika hangja ekkor élesebbé válik. Legfájdalmasabbnak a középnemesi birtok pusztulását, a réteg anyagi bázisának gyengülését, a nemesi kúriák körüli gazdaság aprózódását, adósodását érezték. Meg kell védeni a nemesi birtokot minden áron, de elsősorban az állam támogatásával, segítségével — adták ki a jelszót a megyékben és az ország különböző fórumain.