Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Bisztray Gyula: Mikszáth néprajza

rendelte a falut világosságot fogni zsákokba, melyeket a napfény felé terjesztvén, a nyílásnál villámhirtelen be kellett fogni s bent a templomban kirázni. Hegy aztán lőn-e világosság benn, nem tudniSokkal többet érnek —-folytatja Mikszáth — azon ügyes ráfogások, melyek egyes vidékek mostohább természeti fekvését gúnyolják. Korponán télen fontszámra mérik a bort. (S ez nem is áll valami nagyon messze az igazságtól, mert ott csakugyan olyan sajnálatraméltó természete van a bornak, hogy télen megfagy, s a borkereskedő bízvást árulhatja jégdarabokra törve is.) Kemencén kánikulában fagyott meg a birka. A Hont megyeiek szégyenlik is nagyban, ha a szemükre lobbantják. — Ugyanezt a tréfás mondást később kétszer is megismételte Mikszáth. Először Az eladó birtokban (1S93)''

1 a Nógrád megyei Lest községbe helyezve; majd pedig Szent Péter esernyője с regényében (1895), amikor is a Zólyom megyei Bábaszéknek ajándékozza a kánikulában megfagyott birkákat.

5 — A lesti változatnál meg is jegyezi, hogy ott ,,jó, becsületes nép lakik, csak egyet nem szabad tőlük kérdezni: Igaz-e, hogy kánikulában fagyott meg náluk a birka?" Igazi szatíra a fokiakra — folytatja Mikszáth A megcsúfolt falvakban —, hogy amikor egy elhullatott szőlőszemet találtak az úton (minthogy egy bort nem termelő vidékről van szó!), az egész község összeszaladt a csodájára, mi legyen ez a különös tárgy; végre is kisütötték, hogy az krokodilus, s cséplőkkel verték agyon. De mi ez még az igaliak szégyenéhez képest, kik a Fölvidéken utaztukban tízen a pohánkakása virágos vetését folyóvíznek vélték, s nekifeküdve hasmánt emberül megúszták. A vetés túlsó oldalán amint összeolvasták egymást, kisült, hogy kilenc főnyire olvadtak, miből nyilvánvaló, hogy egy igali ember be is fúlt. Rengeteg ügyefogyottságot fognak rá a csíki székelyekre. Itt verték agyon a földesuraság magával hozott szerecssnjét azon indokolással, hogy „jó lesz a patikába". (E tréfa a szerecsendió nevű forró égövi fűszernövényre utal, amelyből gyomorerősítő orvosságot készítenek.) — Az úton talált zsebórának is ilyen sorsa lett; kimondták rá a góbék a bölcs szentenciát, hogy az „a ketyegő fene; agyon kell ütni, punktum!" (Szolgáljon a megcsúfolt góbék vigasztalásául, hogy ugyanezt a tréfát Mikszáth néhány év múlva Gyula város lakóira is ráfogja.

6

) Az is a szegény csíkieknek számítandó be, hogy mikor a megdagadt folyam elvitte a gyalog-hícljukat, csáklyás emberek a víz mentében fölfelé indultak keresésére. Máig is sopánkodnak rajta, amiért meg nem találhatták. Egyébként ez utóbbi esetet a történelem a pöttendiek számára is vindikálja. E Somogy megyei község rovására meséli a néphumor azt is, hogy a létrát keresztbe vitték át az erdőn, s negyven ember irtotta előle húsz napig az akadályokat. Nagy fáradságukba, költségükbe került, de keresztülvitték becsületesen- (Mint a fentebbi ,,litániá"-ban láthattuk: Jókai a Trencsén megyei Nagylédecre helyezi ezt az esetet.) Hasonlóképpen a falucsúfoló történetek közé számítandó az a mendemonda, amely a bolyki kápolna feliratáról szól. Bolyk község (régebbi nevén Ipoly-Bolyk, Nógrád megyében ) a határ végpontján díszes kápolnát építtetett Szent Vendel szobrával. Ámde a kápolna egy később elvesztett 44