Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

ELŐSZÓ Ebben az évben, 1972- január 16-án töltötte volna be életének 125. évét Mikszáth Kálmán, „palócország" szülötte, a magyar prózaírásban a jövő felé utat nyitó, kiemelkedő tehetségű író. A remekbeformált életművéért reá mindig csodálattal tekintő utókor tiszteletadó nemes kötelessége okkal tetéződik hát éppen ebben az esztendőben és éppen itt, hajdan volt szűkebb hazájában. Az évforduló újólag művei felé fordította az egyébként őt mindig újólag őrző figyelmet: szakemberek sorát ösztönözte újabb kutatásra, rádiót, televíziót, sajtót munkái ismételt közkézre bocsátására, s a nagyközönséget — kortól és foglalkozástól szinte függetlenül — a mikszáthi szavak, gondolatok elmélyült ízlelgetésére. A Nógrád megyében 1972-re tervezett és megvalósított jubileumi megemlékezések gazdag csokrát látván joggal vetődött fel a kérdés: vajon az állandó és vándoroltatott Mikszáth-kiálhtásoknak az ünnepelthez méltó felkészítésén túl mivel tisztelheti még meg a Megyei Múzeumi Szervezet a nagy író emlékétÜgy éreztük, lehetőséget kell adnunk a megye helytörténészei, irodalommal foglalkozó kutatói, népművelői számára, hogy Mikszáthtal kapcsolatos kutatásaik eredményét a nógrádi Múzeumi Közlemények 1972. évi számában a nyilvánosság elé tárják — helyet biztosítva egyidejűleg a Mikszáth-kutatók országos rangú képviselőinek is. A kötet összeállításakor be kívántuk mutatni azt is, hogyan él a mai nógrádiak emlékezetében Mikszáth Kálmán — az ember és az író, miként ápolja emlékét a tisztelő utókor. Mikszáth Kálmán a valóságot vállalni és életművében tükröztetni képes író volt, ki műveivel arra oktatott, hogy ismerve és gondolkodva, alkotó igazságkereséssel kell élni az emberi életet. Ezért érzi magáénak az igazságos rendre épült életet szervező társadalom minden ma élő nemzedéke. Ha ebben a magunkénak valló szeretetben szerény szándékunknak megfelelően mi is aktív részesek lettünk, akkor méltán reménykedhetünk a nagy palóc írónak az Almanach 1888. évi előszavában megformált beleegyezésében: „ ... Szívesen engedtem ráírni nevemet a könyvre .... melynek szerkesztésében már a dolgok természeténél fogva is alig lehetett valami részem, de tetszett nekem a gondolat, holtakat küldeni el, hogy az élőket ébresztgessék ...".