Nógrád Megyei Múzeumok Közleményei 18. (1972)

Bisztray Gyula: Mikszáth néprajza

Zsuzsi a végefelé nem győz már kiszaladgálni, hogy elkergesse őket. — Ne csipogjatok itt! Kinek énekeltek? A mi gyermekeink már alszanak." De hogyan is zajlott le odabent, a falusi otthonokban a „szenteste"? „Ott benn ül a család az asztalnál. Lámpafény ömlik el nyájasan a hófehér abroszon. A viháncoló, türelmetlen apróságokat, akiknek ma minden szabad, nehéz mesterség féken tartani az öregeknek. Az anyjuk behozza a káposztás levest a kolbásszal, aztán a mákos gubót. Azután a túrós csíkot. Azután a mézes ostyát (mely hetek óta fenn függött fehér asztalkendőbe bekötve a mestergerendán — hogy az imposztorok föl ne érjék), azután a sertésaprólékot. Azután almát, diót...' Jórészt csak ebből — almából és dióból — állt a falusi gyerekek karácsonyi ajándéka. Különböző elbeszéléseiben és cikkeiben Mikszáth mindig csak ezekről az egyszerű ajándékokról mesél. „A parasztgyerekek karácsonyi megajándékozása igen egyszerű — mondja. — Kiteszik csizmáikat az ablakba, s az Isten fia telerakja reggelig amivel ő akarja", jórészt almával és dióval. Ezzel szemben az „úrigyerek" megajándékozása sokkal bajosabb, ,,mert annak sok mindene lévén, nagyon nehéz eltalálni a Jézuskának, mivel töltse kedvét.. ."

2 Néprajzi és kortörténeti, szempontból jellemző megjegyzése, hogy ezen a napon legalább a szegényemberek is jóllaknak egyszer. Ez a motívum élesen rávilágít Mikszáth társadalomszemléletére, kivált ha tudjuk, hogy ismételten emlegeti. így például — a szóban levő karácsonyi emlékezésen kívül — egy 1878. évi novellájában

Li és egy 1881. évi cikkében is4 Mindenik esetben a századvégi szociális viszonyokat, a szegénység, a nyomor sötét képeit idézi fel részint hazai, részint egyetemes vonatkozásban. A szegény ember suhanc fia így érdeklődik anyjától a karácsony felől: „Édes szüle! Mikor lesz az a nap, ha majd úgy jóllakunk, hogy se állni, se járni, se feküdni nem fogunk tudni?" — Másutt egy szegényember hasonló definíciója a karácsonyról: „A karácsony az a nap, amikor úgy jóllakik az ember, hogy sem ülni, sem állni nem tud..." (Az olvasónak önkéntelenül eszébe jut Móricz Zsigmond döbbenetes hatású novellája: „Egyszer jóllakni!") Húsvét A húsvéti népszokásoknak két szép, önálló cikket szentelt Mikszáth. Az egyik (A húsvét falun)-' 1884-ben, a másik (Húsvét)

1

' 1901-ben jelent meg. Az előbbiekben még frissen élnek az író ifjúkori impressziói; mozgalmas, színes képet ad a húsvéti népszokásokról. Az utóbbiaban már reflexiókkal és novellisztikus elemekkel megtoldva ismétli amannak egyes részleteit. A nagyhét krónikájával kezdi. Virágvasárnap megszentelik a barkákat. Nagycsütörtöktől egészen szombat estig nagy a gyász. Élénk színű kendőt nem tesznek fejükre az asszonyok. A templomba is úgy sereglenek a hívek, mint ahogy a temetésre szokás. Csikorgó csizma nem illő most, se slingelt kötény vagy piros galand. A templomban a szent passiójáték folyik. Nagyszombaton már sürög-forog az egész háznép, fűtik a kemencét, mert kalácssütés van; a gazda a bárányt nyúzza odakün, mert báránypecsenye lesz holnap. A tűzhelyen a legkormosabb rotyogó bögrében börzsöny 27